On Sai: Scar
(Szivárgó Sötétség I.)
(Szivárgó Sötétség I.)
Scar körül sok a titok.
Titok a vallása, mert kereszténynek született egy olyan világban, ahol a kalózok megnyúzzák, a császáriak pedig agyonlövik a hívőket. Titok, hogy szerelmes Artúrba. Titok az álma, amit követve navigátornak áll.
Artúr körül sok a halál.
Előbb azt hiszi, Scar meghalt, kétségbeesésében csatlakozik egy keresztény csempészhajóhoz, és az űrben bolyongva egyre mélyebben megismeri a sötétséget. Mikor úgy érzi, minden kegyetlenséget megtapasztalt, megtudja, hogy Scar nem halt meg. Hanem áruló lett.
Don körül nagy a csend.
A renegát mentál önkéntes száműzetéséből figyeli a világ eseményeit, ám az ijesztő dolgokról nem beszélhet senkinek. Hallgatása mögött más is lapul: egy titok, és egy régi, fájó szerelem emléke.
Lucy körül nagy a rend.
Don egykori társa majdnem hibátlan. A világegyetem egynyolcadának ura, aki a végső tökéletességet keresi, gyűlöli az érzelmeket és a vércseppek gömbjében lapuló π számot. Könyörtelenül kiiktatja mindazt, ami nem illik a társadalom rendjébe.
Ők négyen furcsa események sodrában találják magukat. Fogalmuk sincs, ki vagy mi mozgatja a szálakat.
Lehet, hogy pusztán játékszerek Isten és a Gonosz kezében? Létezik egyáltalán szabad akarat? A szerelem, melyet elpusztítottál magadban, pislákolhat-e még a másikban? Egyvalaki sejti csupán, hogy ők négyen alkotják a tengelyt, melyen megfordul az emberiség sorsa. A regény a Szivárgó sötétség sorozat első kötete.
Pár napja fejeztem be a könyv olvasását, de még mindig a hatása alatt vagyok. Eleinte zavaros volt az egész, nehezen tudtam belerázódni az ismeretlenbe, sok mindent nem értettem és sok ellentmondást találtam a világfelépítésben (pl. Ha a mentálok mindenki fejébe belelátnak, meg mindenről tudnak, akárhová teleportálhatnak, hogyhogy nem tűnt még fel nekik egy egész keresztény bolygó? A keresztényeket üldözik ugyebár, de titokban jönnek-mennek a csempészhajók, viszik a papokat meg az ostyát, meg imádkoznak, de erre még nem figyelt fel senki?), de aztán ahogy olvastam tovább és a könyv magával ragadott, egyre jobban tisztult a kép és végül már értettem a világ törvényeit, rendszerét.
On Sai gazdag fantáziával alkotta meg a regény egyedi világát. A történet az űrben játszódik egy kitalált világban, a jövőben. Az egész univerzumot egy galaktikus császárság uralja, míg a központi bolygótól legtávolabb eső helyeken kalózok tevékenykednek és szeretnének hatalomra törni. Közben az emberek társadalmát a mentálok segítik. Ők olyan telepatikus lények, akik belelátnak az emberek fejébe, gondolatokkal, érzésekkel kommunikálnak és az akaratukkal sok mindenre képesek: teleportálnak, tárgyakat hoznak létre, fájdalmat generálnak, stb. A mentálok faja, társadalma, szerepe ügyesen ki van dolgozva, mindent meg lehetett érteni. Nagyon jó ötletnek tartom ezeket a lényeket, érdekes volt róluk olvasni, a gondolkodásmódjuk annyira nem emberi, hogy az már valahogy lenyűgöző. Gratulálok az írónőnek, hogy ilyen egyedi és különleges lényeket tudott alkotni. Tetszett a mentáltársadalom felépítése, szabálya, a mentálok képességei, törvényeik, belső konfliktusaik.
Az események alakulásában fontos szerepet szánt nekik a szerző, különösen Don-nak és Lucy-nek. A két mentál között óriási különbségek feszülnek, Lucy mindig önző, csak a saját érdekeit nézi és a mentálok faját helyezi előtérbe, lenézi az emberi fajt. Don egészen más: ő is a mentálok javát akarja, szerinte azonban korrupt diktatúra jellemzi a társadalmukat, nincs szabadság, ezen szeretne változtatni, vagy inkább csak csendben tiltakozni és ő az embereken is segíteni szeretne. Elveik, nézeteik eltérőek, azonban néha kénytelenek együttműködni. Don és Lucy fiatalon jó barátok voltak, sőt - ha lehet így mondani - szerelmesek is, ma már azonban hol szövetségesek, hol ellenségek. Van azonban egy ügy, amiben el kell dönteniük, melyik oldalra állnak, és nem is sejtik, hogy mibe csöppentek. Rajtuk kívül sokkal nagyobb hatalmak is beszálltak a játékba: a transzcendens entitások, ahogy ők nevezik. És itt jön a történet legfőbb szála: a hit, az Isten és a Gonosz létezése, célja, hatalma. On Sai nagyon érdekes kérdéseket boncolgat a vallásról, Istenről, a hit erejéről. Elgondolkodtató és logikus, ugyanakkor összezavaró és felkavaró megállapításokkal találjuk szemben magunkat. Roppant érdekes volt olvasni, mennyire másképp látják az emberek Istent, a hit vagy épp a szabad akarat fogalmát. Láthattuk, mit gondol egy hívő ember, mit egy ateista és mennyire másképp gondolkodik egy másik lény, egy mentál. Teljesen más oldaláról szemléli az egészet és így, egy más tudaton keresztül nézve minden új értelmet nyer.
Központi figuránk, Scar egy egyszerű lány egy félreeső - titokban keresztény - bolygóról, aki világ életében kitaszítottnak érezte magát. Csúnyácska, vörös hajú árva, aki tehetséges navigátor, a fejébe a mentálok nem látnak bele és aki az Istennel beszélget. És az Isten válaszol neki. Scar tiszta lelkű, de hirtelen haragú lány. Bátor, de nem hülye. Több dologra is vágyik: Istenre, arra, hogy űrhajós legyen, kalandokra, és egy fiúra, Artúrra, aki épp egy másik lányt készül feleségül venni. Scar csalódottságában elszökik a bolygójáról és jelentkezik kadétnak egy űrhajóra. Ekkor figyel fel rá Don, a mentál. Különösnek találja, hogy nem lát bele az agyába, de felfedez ott valami furcsát: valaki vagy valami mást, akivel a lány kommunikál...
Eközben Artúr azt hiszi, Scar meghalt, és ez a tudat felébreszt benne valamit: rájön, hogy mindvégig Scart szerette, így lefújja az esküvőjét és elveszíti a hitét. Nincs már maradása a bolygóján Scar nélkül, ezért elszegődik egy csempészűrhajóra. Az űrben pörögnek az események: Scar és Artúr nemcsak kalandokba keverednek, hanem az Isten és a Gonosz harcának közepébe csöppennek. A cselekményt nyomozás, rejtélyek, intrikák tarkítják és nem tudni, ki mozgatja a szálakat. Mindenki a saját érdekeit nézi, annak megfelelően cselekszik, a történet sok helyen fordulatos, jó néhány csavar okozhat meglepetést az olvasónak. Fordulatos, izgalmas, elgondolkodtató könyv és olvasásakor úgy érezhetjük, tényleg csak apró porszemek vagyunk a végtelen világmindenségben és egy tőlünk sokkal hatalmasabb akarat alatt sínylődünk. Ugyanakkor ellentmondásos módon mégis számítunk: minden apró kis döntésünk ér valamit, a cselekedeteink kis lépések egy gigantikus sakkjátszmában.
Aki azt hiszi, az egész könyv elvont vallási fejtegetésből áll, nagyot fog tévedni. Szó sincs ilyesmiről: ez egy csavaros, összetett történet megjegyezhető karakterekkel, taktikázással, manipulálással, váratlan fordulatokkal és feszültséggel. Soha nem lehet tudni, mikor fordul a kocka, melyik esemény kinek fog kedvezni. Rejtély övezi azt is, ki kicsoda, mit tud, melyik oldalon is áll (egyáltalán tudja-e, milyen "oldalak" vannak és hogy ő is részese az egésznek, vagy csak tudatlanul, a maga szakállára cselekszik anélkül, hogy tudná, mit tesz valójában).
A legizgalmasabb figurának Chestert tartom, a leendő császárt. Tetszett az a pimasz nyugalom, ami körüllengi. Mindig úgy tűnt, mindenkinél többet tud, nem fél senkitől és mindenkit manipulál a saját céljai érdekében. Viszont hogy mi a célja, azt senki nem tudja, még ő sem. Úgy sejtem, ő afféle megfigyelő, akit érdekel az előtte zajló "játék" és nem tudja, részt vesz-e benne, de kíváncsi, hogy alakul. A négy központi karakter közül a mentálokat valahogy sokkal jobban meg tudtam érteni, mint az embereket. Hideg logikájukkal, elméleteikkel, tudományos tényeikkel sokkal logikusabban cselekedtek, mint az emberek és valahogy közelebb kerültek hozzám. Beleláttam a fejükbe (kicsit én is mentál lehettem), értettem őket. Néha nem volt szimpatikus Lucy személyisége, de tökéletesen értettem, mit miért tesz és logikusak voltak a döntései. Dont ellenben nagyon kedveltem.
A szereplők közül Scar a központi figura, valahogy azonban őt kevésbé ismertem meg és nem is kedveltem annyira. Néha olyan meggondolatlan volt és mindenki őt sztárolta, mindig mindenben mindenhol ő volt a legkülönlegesebb, ami zavart a karakterében. Meg persze őt mindenki meg akarja erőszakolni, ami huszadjára már kicsit untatott. Volt, mikor szimpatikus volt Scar és megértettem a kétségbeesését, vagy a bizonytalanságát, mégsem került közel hozzám a figurája. Ahogy Artúré sem. Eleve nem sok mindent tudtunk meg róla, az előéletéről, a jelleméről és azon kívül sem csinált semmit. Na ő aztán tényleg logikátlanul viselkedett, összevissza gondolkodott, semmi igazi oka nem volt semmire. Előbb azt hiszi, Scar halott, elveszíti a hitét, ateista lesz. Aztán mikor megtudja, hogy a lány él, azt gondolja, bárcsak inkább mégis meghalt volna, mintsem hogy elárulja a keresztényeket (mivel azt hiszi, Scar áruló lett). De hát ő már nem is keresztény, nem is hívő. Akkor ő nem áruló? Főleg úgy, hogy Scar nem is halt meg, ő pedig emiatt tagadta meg Istent. De ez mégis többet számít neki, mint Scar élete. Aztán ott van még az a félreértés, hogy azt hiszi, a lány több szereplővel is lefeküdt, bánkódik emiatt, rá se bír nézni Scar-ra, undorodik tőle, aztán a következő percben megkéri a kezét és szerelmet vall. Teljesen ellentmondásos. Az ő szála kötött le a legkevésbé, nem is érdekelt, mi történik vele. Olyan, mintha csak azért lett volna a történetben, hogy Scarnak nehézségeket okozzon. A szerelmi szálat nem érzetem erősnek, csak bonyodalmat jelentett és nem is igazán szurkoltam nekik. A Don-Lucy "párost" különbözőségük ellenére sokkal jobban összetartozónak érzem, mint Scart és Artúrt.
Eleinte zavartak a könyvben a nevek: olyan összevisszaságnak tűnt az egész. Vannak olyan nevek, mint a Chester, a Ferrington, a Lucy, vagy a Scar, míg találkozunk Miklóssal, Ignáccal, Artúrral, Helénnel, Márkkal, és egyéb ilyen magyaros nevű szereplőkkel is. Aztán megszoktam, már nem zavartak az ékezetes nevek, sőt, rájöttem, mi volt vele a szerző szándéka. Így különböztette meg a keresztény bolygóról származó embereket a többiektől. És szegény Scar ebben is kivételes volt (persze): neki idegenül hangzó neve volt. Nem elég, hogy másképp nézett ki, még normális neve sem volt. A könyv nyelvezete néhol nagyon tetszett, máshol viszont nem volt elég szemléletes. Volt olyan, hogy nem láttam magam előtt a helyszíneket, a kütyüket, vagy egyszerűen csak hiányoltam még valamit, ami jobban beleránt a jelenetbe. Viszont az előszó és az utószó nagyon tetszett, ötletes volt. A végén megtudtuk, ki a rejtélyes mesélő. A vallásháború története is jól ki volt dolgozva, félelmetes, hátborzongatóan reális elgondolás. A Pelegrinen játszódó egyes jelenetek pedig kellőképpen ijesztőre sikeredtek, a hideg futkosott a hátamon és csak az járt a fejemben, hogy remélem, nem fogok erről álmodni. :)
A borítót sokan istenítik, nekem mégsem lett a kedvencem. Nem tetszik a lány képe, túl közelről van ábrázolva, így nem látszik belőle semmi. A vörös haja és a zöld szeme, valamint a sejtelmes arckifejezése Scarra utal, de valahogy túl titokzatos marad és nagyon belemászik a képembe. A borító többi része viszont gyönyörű, tetszik a színvilága és az ezernyi utalás. Az űr, az angyalszobor, a bolygó, a matematikai képletek, mind kapcsolódnak a könyv tartalmához. Összességében nem bántam meg, hogy elolvastam, igazi egyedi történet, mely a gazdag fantáziavilágot ötvözi fordulatos cselekménnyel és elgondolkodtató kérdésekkel. Mindent megkérdőjelez és mindenre igyekszik választ találni. Varázslatos utazás jó és rossz soha véget nem érő harcába, az elme képességeinek határait feszegetve. Nagyon érdekel folytatás, mert sok kérdés még nyitva maradt, sok mindent ki lehet még hozni belőle. Remélem, nem kell rá sokat várni, már kíváncsi vagyok, milyen irányba fogja csűrni-csavarni a szálakat az írónő.
Értékelés:
Cselekmény, történet: 5/5
Szereplők: 5/4
Nyelvezet, stílus: 5/4
Borító, küllem: 5/4
Összesen: 20/17
On Sai gazdag fantáziával alkotta meg a regény egyedi világát. A történet az űrben játszódik egy kitalált világban, a jövőben. Az egész univerzumot egy galaktikus császárság uralja, míg a központi bolygótól legtávolabb eső helyeken kalózok tevékenykednek és szeretnének hatalomra törni. Közben az emberek társadalmát a mentálok segítik. Ők olyan telepatikus lények, akik belelátnak az emberek fejébe, gondolatokkal, érzésekkel kommunikálnak és az akaratukkal sok mindenre képesek: teleportálnak, tárgyakat hoznak létre, fájdalmat generálnak, stb. A mentálok faja, társadalma, szerepe ügyesen ki van dolgozva, mindent meg lehetett érteni. Nagyon jó ötletnek tartom ezeket a lényeket, érdekes volt róluk olvasni, a gondolkodásmódjuk annyira nem emberi, hogy az már valahogy lenyűgöző. Gratulálok az írónőnek, hogy ilyen egyedi és különleges lényeket tudott alkotni. Tetszett a mentáltársadalom felépítése, szabálya, a mentálok képességei, törvényeik, belső konfliktusaik.
Az események alakulásában fontos szerepet szánt nekik a szerző, különösen Don-nak és Lucy-nek. A két mentál között óriási különbségek feszülnek, Lucy mindig önző, csak a saját érdekeit nézi és a mentálok faját helyezi előtérbe, lenézi az emberi fajt. Don egészen más: ő is a mentálok javát akarja, szerinte azonban korrupt diktatúra jellemzi a társadalmukat, nincs szabadság, ezen szeretne változtatni, vagy inkább csak csendben tiltakozni és ő az embereken is segíteni szeretne. Elveik, nézeteik eltérőek, azonban néha kénytelenek együttműködni. Don és Lucy fiatalon jó barátok voltak, sőt - ha lehet így mondani - szerelmesek is, ma már azonban hol szövetségesek, hol ellenségek. Van azonban egy ügy, amiben el kell dönteniük, melyik oldalra állnak, és nem is sejtik, hogy mibe csöppentek. Rajtuk kívül sokkal nagyobb hatalmak is beszálltak a játékba: a transzcendens entitások, ahogy ők nevezik. És itt jön a történet legfőbb szála: a hit, az Isten és a Gonosz létezése, célja, hatalma. On Sai nagyon érdekes kérdéseket boncolgat a vallásról, Istenről, a hit erejéről. Elgondolkodtató és logikus, ugyanakkor összezavaró és felkavaró megállapításokkal találjuk szemben magunkat. Roppant érdekes volt olvasni, mennyire másképp látják az emberek Istent, a hit vagy épp a szabad akarat fogalmát. Láthattuk, mit gondol egy hívő ember, mit egy ateista és mennyire másképp gondolkodik egy másik lény, egy mentál. Teljesen más oldaláról szemléli az egészet és így, egy más tudaton keresztül nézve minden új értelmet nyer.
Központi figuránk, Scar egy egyszerű lány egy félreeső - titokban keresztény - bolygóról, aki világ életében kitaszítottnak érezte magát. Csúnyácska, vörös hajú árva, aki tehetséges navigátor, a fejébe a mentálok nem látnak bele és aki az Istennel beszélget. És az Isten válaszol neki. Scar tiszta lelkű, de hirtelen haragú lány. Bátor, de nem hülye. Több dologra is vágyik: Istenre, arra, hogy űrhajós legyen, kalandokra, és egy fiúra, Artúrra, aki épp egy másik lányt készül feleségül venni. Scar csalódottságában elszökik a bolygójáról és jelentkezik kadétnak egy űrhajóra. Ekkor figyel fel rá Don, a mentál. Különösnek találja, hogy nem lát bele az agyába, de felfedez ott valami furcsát: valaki vagy valami mást, akivel a lány kommunikál...
Eközben Artúr azt hiszi, Scar meghalt, és ez a tudat felébreszt benne valamit: rájön, hogy mindvégig Scart szerette, így lefújja az esküvőjét és elveszíti a hitét. Nincs már maradása a bolygóján Scar nélkül, ezért elszegődik egy csempészűrhajóra. Az űrben pörögnek az események: Scar és Artúr nemcsak kalandokba keverednek, hanem az Isten és a Gonosz harcának közepébe csöppennek. A cselekményt nyomozás, rejtélyek, intrikák tarkítják és nem tudni, ki mozgatja a szálakat. Mindenki a saját érdekeit nézi, annak megfelelően cselekszik, a történet sok helyen fordulatos, jó néhány csavar okozhat meglepetést az olvasónak. Fordulatos, izgalmas, elgondolkodtató könyv és olvasásakor úgy érezhetjük, tényleg csak apró porszemek vagyunk a végtelen világmindenségben és egy tőlünk sokkal hatalmasabb akarat alatt sínylődünk. Ugyanakkor ellentmondásos módon mégis számítunk: minden apró kis döntésünk ér valamit, a cselekedeteink kis lépések egy gigantikus sakkjátszmában.
Aki azt hiszi, az egész könyv elvont vallási fejtegetésből áll, nagyot fog tévedni. Szó sincs ilyesmiről: ez egy csavaros, összetett történet megjegyezhető karakterekkel, taktikázással, manipulálással, váratlan fordulatokkal és feszültséggel. Soha nem lehet tudni, mikor fordul a kocka, melyik esemény kinek fog kedvezni. Rejtély övezi azt is, ki kicsoda, mit tud, melyik oldalon is áll (egyáltalán tudja-e, milyen "oldalak" vannak és hogy ő is részese az egésznek, vagy csak tudatlanul, a maga szakállára cselekszik anélkül, hogy tudná, mit tesz valójában).
A legizgalmasabb figurának Chestert tartom, a leendő császárt. Tetszett az a pimasz nyugalom, ami körüllengi. Mindig úgy tűnt, mindenkinél többet tud, nem fél senkitől és mindenkit manipulál a saját céljai érdekében. Viszont hogy mi a célja, azt senki nem tudja, még ő sem. Úgy sejtem, ő afféle megfigyelő, akit érdekel az előtte zajló "játék" és nem tudja, részt vesz-e benne, de kíváncsi, hogy alakul. A négy központi karakter közül a mentálokat valahogy sokkal jobban meg tudtam érteni, mint az embereket. Hideg logikájukkal, elméleteikkel, tudományos tényeikkel sokkal logikusabban cselekedtek, mint az emberek és valahogy közelebb kerültek hozzám. Beleláttam a fejükbe (kicsit én is mentál lehettem), értettem őket. Néha nem volt szimpatikus Lucy személyisége, de tökéletesen értettem, mit miért tesz és logikusak voltak a döntései. Dont ellenben nagyon kedveltem.
A szereplők közül Scar a központi figura, valahogy azonban őt kevésbé ismertem meg és nem is kedveltem annyira. Néha olyan meggondolatlan volt és mindenki őt sztárolta, mindig mindenben mindenhol ő volt a legkülönlegesebb, ami zavart a karakterében. Meg persze őt mindenki meg akarja erőszakolni, ami huszadjára már kicsit untatott. Volt, mikor szimpatikus volt Scar és megértettem a kétségbeesését, vagy a bizonytalanságát, mégsem került közel hozzám a figurája. Ahogy Artúré sem. Eleve nem sok mindent tudtunk meg róla, az előéletéről, a jelleméről és azon kívül sem csinált semmit. Na ő aztán tényleg logikátlanul viselkedett, összevissza gondolkodott, semmi igazi oka nem volt semmire. Előbb azt hiszi, Scar halott, elveszíti a hitét, ateista lesz. Aztán mikor megtudja, hogy a lány él, azt gondolja, bárcsak inkább mégis meghalt volna, mintsem hogy elárulja a keresztényeket (mivel azt hiszi, Scar áruló lett). De hát ő már nem is keresztény, nem is hívő. Akkor ő nem áruló? Főleg úgy, hogy Scar nem is halt meg, ő pedig emiatt tagadta meg Istent. De ez mégis többet számít neki, mint Scar élete. Aztán ott van még az a félreértés, hogy azt hiszi, a lány több szereplővel is lefeküdt, bánkódik emiatt, rá se bír nézni Scar-ra, undorodik tőle, aztán a következő percben megkéri a kezét és szerelmet vall. Teljesen ellentmondásos. Az ő szála kötött le a legkevésbé, nem is érdekelt, mi történik vele. Olyan, mintha csak azért lett volna a történetben, hogy Scarnak nehézségeket okozzon. A szerelmi szálat nem érzetem erősnek, csak bonyodalmat jelentett és nem is igazán szurkoltam nekik. A Don-Lucy "párost" különbözőségük ellenére sokkal jobban összetartozónak érzem, mint Scart és Artúrt.
Eleinte zavartak a könyvben a nevek: olyan összevisszaságnak tűnt az egész. Vannak olyan nevek, mint a Chester, a Ferrington, a Lucy, vagy a Scar, míg találkozunk Miklóssal, Ignáccal, Artúrral, Helénnel, Márkkal, és egyéb ilyen magyaros nevű szereplőkkel is. Aztán megszoktam, már nem zavartak az ékezetes nevek, sőt, rájöttem, mi volt vele a szerző szándéka. Így különböztette meg a keresztény bolygóról származó embereket a többiektől. És szegény Scar ebben is kivételes volt (persze): neki idegenül hangzó neve volt. Nem elég, hogy másképp nézett ki, még normális neve sem volt. A könyv nyelvezete néhol nagyon tetszett, máshol viszont nem volt elég szemléletes. Volt olyan, hogy nem láttam magam előtt a helyszíneket, a kütyüket, vagy egyszerűen csak hiányoltam még valamit, ami jobban beleránt a jelenetbe. Viszont az előszó és az utószó nagyon tetszett, ötletes volt. A végén megtudtuk, ki a rejtélyes mesélő. A vallásháború története is jól ki volt dolgozva, félelmetes, hátborzongatóan reális elgondolás. A Pelegrinen játszódó egyes jelenetek pedig kellőképpen ijesztőre sikeredtek, a hideg futkosott a hátamon és csak az járt a fejemben, hogy remélem, nem fogok erről álmodni. :)
A borítót sokan istenítik, nekem mégsem lett a kedvencem. Nem tetszik a lány képe, túl közelről van ábrázolva, így nem látszik belőle semmi. A vörös haja és a zöld szeme, valamint a sejtelmes arckifejezése Scarra utal, de valahogy túl titokzatos marad és nagyon belemászik a képembe. A borító többi része viszont gyönyörű, tetszik a színvilága és az ezernyi utalás. Az űr, az angyalszobor, a bolygó, a matematikai képletek, mind kapcsolódnak a könyv tartalmához. Összességében nem bántam meg, hogy elolvastam, igazi egyedi történet, mely a gazdag fantáziavilágot ötvözi fordulatos cselekménnyel és elgondolkodtató kérdésekkel. Mindent megkérdőjelez és mindenre igyekszik választ találni. Varázslatos utazás jó és rossz soha véget nem érő harcába, az elme képességeinek határait feszegetve. Nagyon érdekel folytatás, mert sok kérdés még nyitva maradt, sok mindent ki lehet még hozni belőle. Remélem, nem kell rá sokat várni, már kíváncsi vagyok, milyen irányba fogja csűrni-csavarni a szálakat az írónő.
Értékelés:
Cselekmény, történet: 5/5
Szereplők: 5/4
Nyelvezet, stílus: 5/4
Borító, küllem: 5/4
Összesen: 20/17
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése