Morgan Rice: A hősök küldetése
(A varázsló gyűrűje 1.)
Varázslatos történet egy 14 éves, nem mindennapi fiú felnőtté válásáról, aki egy kis faluban él, valahol a Gyűrű Királyságának végvidékén. Thorgrin érzi, hogy más, mint a többiek, rejtélyes és érthetetlen erők lakoznak benne, különleges adottsága van és különös sorsra rendeltetett. Arról ábrándozik, hogy híres harcos lesz, a király lovagja, és megvédi hazáját a Szakadék túloldaláról támadó hordáktól. Amikor eléri a megfelelő kort, bár az apja megtiltja, hogy beálljon a király légiójába, ő nem engedelmeskedik: világgá megy, hogy eljusson a király udvarába, és elérje, hogy komolyan vegyék. Beleszeret a király lányába, de mire tiltott kapcsolatuk kibontakozna, fölfedezi, hogy hatalmas ellenségei vannak.
A varázsló gyűrűje című sorozat nyitókötete eposzi mese barátokról és szerelmekről, vetélytársakról és udvarlókról, lovagokról és különleges lényekről, cselszövésekről, politikai intrikákról, a felnőtté válásról, a szívfájdalomról, az álnokságról, a becsvágyról és az árulásról. Hogy Thor beteljesítse sorsát, csak becsület, barátság és egy kis varázslat kell.
A könyvet a gyermekirodalom kategóriájába sorolják, de én még így, harmincon túl is érdekesnek találtam. Valójában ez a történet egy kedves, tanulságos mese mágikus, és fantasy elemekkel keverve. Először a könyv borítója fogott meg, kicsit a Gyűrűk urából ismert helyszínt, Mordort juttatja eszembe. Sötét, titokzatos, misztikus és valami furcsa erő lengi körül. Pont, mint a Gyűrű királyságát a könyvben. Az egyetlen gondom a borítóval az, hogy túlságosan is sötétnek találom, lehetne egy kicsit világosabb, de mind a rajta lévő kép, mint a hangulata nagyon tetszik.
A történet meseszerűen indul, van egy szegény parasztfiú, aki a király légiójának tagja szeretne lenni, ez élete vágya. El kell mondanom, hogy itt a könyv általános iskolás irodalmi tanulmányaimat juttatta eszembe, Thorgrin (becenevén Thor) ugyanis nagyon emlékeztetett János vitézre (ő is egyszerű pásztorfiúból lesz vitéz katona), de még jobban Toldi Miklósra. Parasztkéntként dolgozik otthon, senki sem gondolja, hogy ő többre hívatott, testvére(i) lenézi(k), míg az ő leghőbb vágya az, hogy lovag/hős/katona lehessen és ehhez különös tehetsége is van. A különbség az, hogy Toldinak hatalmas testi ereje volt, Thornak pedig varázsereje van, amiről azonban a fiúnak eddig sejtelme sem volt. A meseszerű kezdés után a sztori egy gyerekeknek szóló Trónok harcába megy át, ármánykodással, intrikákkal, gyűlölettel és eltérő érdekekkel. A történet végig élvezhető volt, Thor-ra egyre nagyobb kihívások várnak vagy éppen újabb problémákkal kell szembesülnie. Hirtelen barátokra és ellenségekre tesz szert, sőt, még a szerelem is rátalál.
A Gyűrű királysága egy tökéletesen kör alakú biodalom, amit az azt körülvevő hatalmas, kör alakú szakadék és egy mágikus kard varázsereje véd meg a külső betolakodóktól, a Vadonban élőktől (itt megint csak a Trónok harca ugrott be: a Fal, a vadak meg a Mások). A Gyűrű királysága két országra oszlik, Keleti és Nyugati királyságra. Thor a nyugatiban él, ahol a MacGil-ek uralkodnak, a keleti rész pedig a McCloud-ok uralma alá tartozik. A két uralkodócsalád és ország között állandó viszály van és a háborús fenyegetés is egyre valósabb. Sejthetjük, hogy lesz itt még izgalom bőven. Az írónő elég jó kis világot épített fel, nem annyira bonyolult ugyan, éppen azért, hogy a fiatalabb olvasók is megértsék, de minden jól ki van találva. Alapjában véve a feudális középkorhoz hasonlít, de kitalált világban játszódik, erre már a két Napból és a valóságban nem létező szörnyekről is rá lehet jönni. A könyvben szereplő nevek (MacGil, McCloud, O'Connor) és maga a Felföld kifejezés Skóciát juttatja eszembe, de a könyvbeli szereplőknek valójában semmi közük a skótokhoz.
A könyv világfelépítésén kívül tetszett még az egyik szereplőnél tapasztalható látványos jellemfejlődés, illetve az a titokzatos, homályos, misztikus légkör, ami a druidát, Argont körüllengte (ez pedig Gandalfra emlékeztetett). Aranyosak voltak Thor állatai, remélem, lesz még szerepük a továbbiakban is. Jó volt róluk olvasni, ahogy Thor mágikus hatalmáról is. Kár, hogy ilyen ritkán tudta megmutatni a varázserejét, sőt, volt olyan is, mikor cserben hagyta az ereje.
Ám sajnos van pár dolog, ami nem tetszett a könyvben. Az egyik az, hogy a karakterek motivációi számomra kevésnek bizonyultak. Thort kb. mindenki azért utálja, mert csak. És mindenki "csak úgy gonosz" vele. Igazi oka rá szinte senkinek sincs, egy kis féltékenységet, vagy irigységet leszámítva. A másik zavaró tényező a Thor és Gwen közötti hirtelen szerelem volt, amit kicsit kidolgozatlannak, korainak találtam és ilyen korú gyerekek esetében nem éreztem hihetőnek. Remélhetőleg a második részben az írónő ügyesebben bánik majd ezzel a szállal. Akadt pár logikátlanság is a könyvben, de ezektől el tudtam tekinteni, mert azért valahogy meg lehet magyarázni. (Egyik ilyen pl. hogy Thor miért kíséri el Erec-et olyan hosszú útra, ha tudja, hogy időben vissza kell érnie, mert valakinek az élete múlhat rajta. Elég lett volna mondjuk az út feléig elkísérnie a lovagot. Vagy például a király választása az öröklésnél: logikusan végiggondolja az okokat, melyik gyereke miért nem lehet király, pedig alkalmas lenne rá és ő is szeretné, ha az a bizonyos gyerek követné a trónon; aztán végül mégis olyasvalakit választ, aki teljesen alkalmatlannak tűnik és ráadásul sokkal nagyobb akadálya van az uralkodásának, mint a testvéreinek. Teljesen logikátlan. Ilyen alapon akkor bármelyik másik gyereket is választhatta volna.)
A mellékszereplők közül Argon, Erec, Reece és Kendrick volt szimpatikus. Thort egyelőre nem tudom hova tenni, nem kedveltem meg annyira. Sokszor éreztem úgy, hogy túl sokat akar, gyakran úgy hitte, neki minden "jár", mert ő úgy gondolja. Tehetségesnek, jónak, ügyesnek, erősnek és vitéznek hitte magát, ami egyelőre nem tette számomra szerethető figurává. Néha ostobaságokat csinált, bizonytalan volt, hebegett-habogott, és mindenen elpirult. Az apjához és a testvéreihez való hozzáállása sem tetszett. Nem hiszem el, hogy egy ilyen kisfiú nem akarna jóban lenni a bátyjaival, nem néz fel rájuk legalább egy kicsit és nem akarna kibékülni velük, ha már egyszer mindannyian légiós társak, bajtársak lesznek. Emellett az sem érdekli Thort, mi van szegény, öreg apjával, akitől egyszerűen, szó nélkül megszökött. Nem foglalkoztatja, mihez kezd vagy hogyan boldogul az apja nélküle, szinte meg sem fordul a fejében ilyesmi (csak egyszer, de akkor is közli magával, hogy nem is érdekli). Thor emiatt kicsit hálátlannak és önzőnek tűnt. Remélem, változni, fejlődni fog. Gwendolynt túl gyerekesnek találtam állandó nevetgélésével és kuncogásával, ami egyáltalán nem volt összhangban elszántságával és komoly érzelmeivel. A többi karakter még olyan kidolgozatlannak tűnt számomra, a királynő és Gareth viszont érdekesnek, összetett személyiségnek ígérkeznek.
A könyv nyelvezetén sok helyen érződik, hogy elsősorban gyerekeknek vagy az ifjúságnak íródott, sokszor ismétli magát az írónő. Leír valamit, aztán 2-3 mondattal később megint azt mondja el, csak másképp. A kifejezések könnyen érthetőek, néhol egyszerű a stílus, de szókincsfejlesztés szempontjából hasznos olvasmány lehet a gyerekeknek. A karakterek szemszögei nincsenek annyira élesen elhatárolva egymástól, körülbelül mindenki ugyanolyan kifejezéseket használ, csak más dolgokról gondolkodik és más érzései vannak. Thor esetében különösen gyerekes módon közvetíti a szereplő gondolatait az író, ez betudható Thor korának, viszont nincs összhangban az érzelmeivel. Nekem nem volt hiteles a Gwen iránti ilyen mértékű szerelme, ez túl meseszerű volt számomra. (Ott történik ilyen gyorsan a "szerelmi szál": "Meglátta a királylányt, egymásba szerettek, hetedhét országra szóló lakodalmat csaptak.")
A negatívumok ellenére olvasmányos, izgalmas, kalandos történetet kaptunk. A könyv végére pedig fokozódnak a feszültségek, majd erős függővéggel zárul a történet. Összességében ígéretes első kötetnek tartom, ami szerintem élvezetes olvasmány lehet gyerekeknek, fiataloknak, lányoknak és fiúknak egyaránt és még az idősebbek számára is kellemes kikapcsolódást tud nyújtani.
Értékelés:
Tartalom, történet: 5/4
Karakterek: 5/3
Nyelvezet, stílus: 5/3
Borító, küllem: 5/4
Összesen: 20/14
A történet meseszerűen indul, van egy szegény parasztfiú, aki a király légiójának tagja szeretne lenni, ez élete vágya. El kell mondanom, hogy itt a könyv általános iskolás irodalmi tanulmányaimat juttatta eszembe, Thorgrin (becenevén Thor) ugyanis nagyon emlékeztetett János vitézre (ő is egyszerű pásztorfiúból lesz vitéz katona), de még jobban Toldi Miklósra. Parasztkéntként dolgozik otthon, senki sem gondolja, hogy ő többre hívatott, testvére(i) lenézi(k), míg az ő leghőbb vágya az, hogy lovag/hős/katona lehessen és ehhez különös tehetsége is van. A különbség az, hogy Toldinak hatalmas testi ereje volt, Thornak pedig varázsereje van, amiről azonban a fiúnak eddig sejtelme sem volt. A meseszerű kezdés után a sztori egy gyerekeknek szóló Trónok harcába megy át, ármánykodással, intrikákkal, gyűlölettel és eltérő érdekekkel. A történet végig élvezhető volt, Thor-ra egyre nagyobb kihívások várnak vagy éppen újabb problémákkal kell szembesülnie. Hirtelen barátokra és ellenségekre tesz szert, sőt, még a szerelem is rátalál.
A Gyűrű királysága egy tökéletesen kör alakú biodalom, amit az azt körülvevő hatalmas, kör alakú szakadék és egy mágikus kard varázsereje véd meg a külső betolakodóktól, a Vadonban élőktől (itt megint csak a Trónok harca ugrott be: a Fal, a vadak meg a Mások). A Gyűrű királysága két országra oszlik, Keleti és Nyugati királyságra. Thor a nyugatiban él, ahol a MacGil-ek uralkodnak, a keleti rész pedig a McCloud-ok uralma alá tartozik. A két uralkodócsalád és ország között állandó viszály van és a háborús fenyegetés is egyre valósabb. Sejthetjük, hogy lesz itt még izgalom bőven. Az írónő elég jó kis világot épített fel, nem annyira bonyolult ugyan, éppen azért, hogy a fiatalabb olvasók is megértsék, de minden jól ki van találva. Alapjában véve a feudális középkorhoz hasonlít, de kitalált világban játszódik, erre már a két Napból és a valóságban nem létező szörnyekről is rá lehet jönni. A könyvben szereplő nevek (MacGil, McCloud, O'Connor) és maga a Felföld kifejezés Skóciát juttatja eszembe, de a könyvbeli szereplőknek valójában semmi közük a skótokhoz.
A könyv világfelépítésén kívül tetszett még az egyik szereplőnél tapasztalható látványos jellemfejlődés, illetve az a titokzatos, homályos, misztikus légkör, ami a druidát, Argont körüllengte (ez pedig Gandalfra emlékeztetett). Aranyosak voltak Thor állatai, remélem, lesz még szerepük a továbbiakban is. Jó volt róluk olvasni, ahogy Thor mágikus hatalmáról is. Kár, hogy ilyen ritkán tudta megmutatni a varázserejét, sőt, volt olyan is, mikor cserben hagyta az ereje.
Ám sajnos van pár dolog, ami nem tetszett a könyvben. Az egyik az, hogy a karakterek motivációi számomra kevésnek bizonyultak. Thort kb. mindenki azért utálja, mert csak. És mindenki "csak úgy gonosz" vele. Igazi oka rá szinte senkinek sincs, egy kis féltékenységet, vagy irigységet leszámítva. A másik zavaró tényező a Thor és Gwen közötti hirtelen szerelem volt, amit kicsit kidolgozatlannak, korainak találtam és ilyen korú gyerekek esetében nem éreztem hihetőnek. Remélhetőleg a második részben az írónő ügyesebben bánik majd ezzel a szállal. Akadt pár logikátlanság is a könyvben, de ezektől el tudtam tekinteni, mert azért valahogy meg lehet magyarázni. (Egyik ilyen pl. hogy Thor miért kíséri el Erec-et olyan hosszú útra, ha tudja, hogy időben vissza kell érnie, mert valakinek az élete múlhat rajta. Elég lett volna mondjuk az út feléig elkísérnie a lovagot. Vagy például a király választása az öröklésnél: logikusan végiggondolja az okokat, melyik gyereke miért nem lehet király, pedig alkalmas lenne rá és ő is szeretné, ha az a bizonyos gyerek követné a trónon; aztán végül mégis olyasvalakit választ, aki teljesen alkalmatlannak tűnik és ráadásul sokkal nagyobb akadálya van az uralkodásának, mint a testvéreinek. Teljesen logikátlan. Ilyen alapon akkor bármelyik másik gyereket is választhatta volna.)
A mellékszereplők közül Argon, Erec, Reece és Kendrick volt szimpatikus. Thort egyelőre nem tudom hova tenni, nem kedveltem meg annyira. Sokszor éreztem úgy, hogy túl sokat akar, gyakran úgy hitte, neki minden "jár", mert ő úgy gondolja. Tehetségesnek, jónak, ügyesnek, erősnek és vitéznek hitte magát, ami egyelőre nem tette számomra szerethető figurává. Néha ostobaságokat csinált, bizonytalan volt, hebegett-habogott, és mindenen elpirult. Az apjához és a testvéreihez való hozzáállása sem tetszett. Nem hiszem el, hogy egy ilyen kisfiú nem akarna jóban lenni a bátyjaival, nem néz fel rájuk legalább egy kicsit és nem akarna kibékülni velük, ha már egyszer mindannyian légiós társak, bajtársak lesznek. Emellett az sem érdekli Thort, mi van szegény, öreg apjával, akitől egyszerűen, szó nélkül megszökött. Nem foglalkoztatja, mihez kezd vagy hogyan boldogul az apja nélküle, szinte meg sem fordul a fejében ilyesmi (csak egyszer, de akkor is közli magával, hogy nem is érdekli). Thor emiatt kicsit hálátlannak és önzőnek tűnt. Remélem, változni, fejlődni fog. Gwendolynt túl gyerekesnek találtam állandó nevetgélésével és kuncogásával, ami egyáltalán nem volt összhangban elszántságával és komoly érzelmeivel. A többi karakter még olyan kidolgozatlannak tűnt számomra, a királynő és Gareth viszont érdekesnek, összetett személyiségnek ígérkeznek.
A könyv nyelvezetén sok helyen érződik, hogy elsősorban gyerekeknek vagy az ifjúságnak íródott, sokszor ismétli magát az írónő. Leír valamit, aztán 2-3 mondattal később megint azt mondja el, csak másképp. A kifejezések könnyen érthetőek, néhol egyszerű a stílus, de szókincsfejlesztés szempontjából hasznos olvasmány lehet a gyerekeknek. A karakterek szemszögei nincsenek annyira élesen elhatárolva egymástól, körülbelül mindenki ugyanolyan kifejezéseket használ, csak más dolgokról gondolkodik és más érzései vannak. Thor esetében különösen gyerekes módon közvetíti a szereplő gondolatait az író, ez betudható Thor korának, viszont nincs összhangban az érzelmeivel. Nekem nem volt hiteles a Gwen iránti ilyen mértékű szerelme, ez túl meseszerű volt számomra. (Ott történik ilyen gyorsan a "szerelmi szál": "Meglátta a királylányt, egymásba szerettek, hetedhét országra szóló lakodalmat csaptak.")
A negatívumok ellenére olvasmányos, izgalmas, kalandos történetet kaptunk. A könyv végére pedig fokozódnak a feszültségek, majd erős függővéggel zárul a történet. Összességében ígéretes első kötetnek tartom, ami szerintem élvezetes olvasmány lehet gyerekeknek, fiataloknak, lányoknak és fiúknak egyaránt és még az idősebbek számára is kellemes kikapcsolódást tud nyújtani.
Értékelés:
Tartalom, történet: 5/4
Karakterek: 5/3
Nyelvezet, stílus: 5/3
Borító, küllem: 5/4
Összesen: 20/14
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése