Cynthia Hand: Angyalvágy (Angyalsors 3.)
A legutóbbi évek több meglepetéssel szolgáltak, mint amire az angyalvérű
Clara Gardner valaha is számított. Ám azt az első szerelem szédítő
szárnyalása, és egy szeretett személy elvesztésének gyötrő fájdalma
közepette sem tagadhatja, hogy a végzet kivételes életet szánt neki. Miután
kiderítette, milyen különleges szerepet játszik a többi angyalvérű
között, eltökélte magát, hogy megóvja Tucker Averyt a gonosz erőtől,
amely őt magát követi. Megvédi még akkor is, ha ennek érdekében
mindkettejük szívét össze kell törnie. A város elhagyása tűnt a legjobb
megoldásnak, tehát visszatért Kaliforniába – akárcsak Christian
Prescott, az ellenállhatatlan vonzerejű fiú abból a látomásból, amely
egész kalandozását elindította. Amíg Clara igyekszik helytállni egy
számára ijesztően új világban, fölfedezi, hogy a bukott angyal, aki
megtámadta őt, most minden lépését figyeli. És nem is egyedül.
Fenyegetően közeledik a fekete szárnyúak elleni harc, és Clara tudja,
hogy végül teljesítenie kell küldetését. Az pedig áldozatokkal és
árulásokkal jár. Az Angyalsors trilógia izgalmas záróakkordjában Clarának egyszer s mindenkorra döntenie kell saját sorsáról.
Nagyon szerettem az Angyalsors trilógia első kötetét, a másodikat is kedveltem, így örömmel vettem kezembe a karácsonyra kapott befejező részt. Annak idején az elsőt is karácsonyra kaptam, úgyhogy ez szinte már hagyomány. :) A fedőlap külleme ezúttal is elsőre megfogott, gyönyörű a színe, jó a kötésminőség (keménykötés) és az egész úgy, ahogy van, tetszik. A három rész borítója egységes képet alkot, mindegyiken ugyanaz a lány van más estélyi ruhában, és kissé lefelé néz, mintha angyalként a mennyből nézne le a földre, legalábbis nekem ez a benyomásom támad, ha ránézek. A sorozatnyitó kötet borítóján fás háttér látható, ami nyilvánvalóan az erdőre utal, ahol Clara első látomása zajlik. A második résznél a lány már hegyes-felhős háttér előtt áll, míg a harmadik rész borítóján már csak felhőket (és talán egy tavat?) látunk a lány mögött, mintha egyre feljebb repült volna. Clarát, a főszereplőt viszont nem ilyennek képzelem, ugyanis ő ragyogó szőke hajú. Na jó, néha répavörös, de semmiképp nem ilyen sötétbarna, mint a képen.
Maga a történet nagyon tetszett, pörgős, izgalmas. Az elején kicsit lassabban indul be, mert Clara egyetemi beilleszkedéséről olvashatunk, Angelával és Christiannal való kapcsolattartásáról. Clara igyekszik főtanszakot választani a Stanfordon, ebben egy váratlan esemény lesz a segítségére. Lelke még sebzett, hisz nemrég veszített el egy számára fontos személyt, egy másikról semmit nem tud, egy harmadikat pedig bölcs megfontolásból ő maga hagyott ott, hogy megóvja. Folyton Tuckerre gondol, meg a gonosz fekete szárnyúakra, főleg Samjeezára, aki most is körülötte ólálkodik. Sok helyen van utalás a nyáron történtekre, amik hatással vannak ennek a résznek a cselekményére. Így már érthető, miért volt fontos az Angyalnyár kisregény cselekménye (de aki azt nem olvasta, szerintem az is összerakja a képet e könyv elejtett információmorzsáiból). A regény közepétől felpörögnek az események, onnan egyszerűen a kezemben maradt a könyv, nem tudtam letenni. Két este kellett az elolvasásához összesen.
Spoilermentesen próbálok írni, szóval a cselekményről csak annyit szólnék még, hogy valamilyen módon Clara rokonai is felbukkannak, ki így, ki úgy. Tetszett, hogy ebben a részben nem a romantikán volt a hangsúly, hanem a fekete szárnyúak elleni harcon, illetve a tőlük való menekülésen. De a szerelmi szál kedvelői sem fognak csalódni, van pár jelenet számukra is. Hogy kit választott Clara, természetesen nem árulom el, de a vége felé már nekem bármelyik megoldás megfelelt volna, hisz mindkét fiú őszintén szereti Clarát és bármit megtenne érte. Mindkettejüket nagyon megkedveltem. Féltettem mindkét srácot, mert az volt az érzésem, hogy az írónő halállal fogja kiiktatni az egyiket. Hogy igazam volt-e? Megtudjátok, ha elolvassátok a könyvet.
Az Angyalvágy jól felépített regény, megfelelő arányban van benne az akció, a romantika és a drámai részek. Fordulatos, néhol meglepő (egy-két helyen tényleg néztem nagyot), itt-ott viszont kiszámítható volt. És ami a legjobban tetszett, hogy itt átérezhetőek az érzelmek. Nem csak szimplán le vannak írva, és az írónő elvárja az olvasóitól, hogy ők is érezzék. Teljesen bele tudtam élni magam Clara helyzetébe, Angeláéba és Jeffrey-ébe is, sőt még Sam érzései is kézzel foghatóak voltak számomra. Christian szerelme Clara iránt szinte sütött a lapokról, és Tucker bizonytalanságát, fájdalmát, de szűnni nem akaró szerelmét is nyilvánvalóvá tették megnyilatkozásai. Én bírtam a bunkó Tuckert is, látszott, hogy csak meg van bántva és szenved Clara hiányától.
A regény karakterei kedvelhetőek voltak, úgy reagáltak, ahogy kell és nem fordultak ki önmagukból. Clara éretten, okosan viselkedett. Bár a sajnáltam azt a bizonyos valakit, akit nem sikerült megmenteniük, de tudom, hogy azzal az életüket kockáztatták volna és mindannyian meghaltak volna, ha akkor felfedik magukat. Még Jeffreyt is meg tudtam érteni, az ő cselekményszála szintén érdekes volt. Web pedig aranyos színfoltja a könyvnek és nagyon-nagyon érdekelt, mi lesz vele. Az ő megjelenése mindent fölborít és veszélybe sodorja Angelát. Az eleinte bosszantó Sam is tartogatott meglepetéseket, és még Phen sem volt olyan rossz, mint gondoltam (gondoljunk csak az sms-re, meg a "színpad"-os monológjára). Asael és a gyerekei jó kis gonosz figurák voltak, bár viszonylag hamar el lehetett velük bánni és az egyik lány indítéka se volt egészen tiszta. Mit is akart tulajdonképpen Jeffreytől? Volt néhány szereplő, aki keveset szerepelt, csak a neve volt megemlítve, pl. a különös módon mindig játszó szobatárs vagy örökké alvó Wan Chen (nekik lehetett volna valami személyiségük). Billy meg a többi "mezei" angyalvérű viszont nekem nem nagyon kellett bele, őket feleslegesnek éreztem, semmit nem tettek hozzá a történethez se a cselekményben, se érzelmi síkon. Azt kicsit erőltetettnek érzetem, hogy Clara azután hirtelen már tudta használni az erejét, hogy belépett közéjük. Mikor szüksége lett volna rá, akkor persze nem jött a dicsfény, milyen érdekes!
Ezúttal is szép tájleírások tarkították a szöveget, a stílus gördülékeny volt és lényegretörő, a sok párbeszédes rész miatt gyorsan lehetett vele haladni. Már egészen megszoktam a jelen idejű E/1 mesélést. Ami kicsit zavart, az az ifjúsági szleng kifejezések túlzott alkalmazása volt. Itt-ott illet az egyetemi élet laza hangulatához, és az egyetemisták beszédének érdekes színt adott, kellett bele, máshol azonban mintha elkomolytalankodta volna az események súlyát. Például az "Egs!" az "Egészségünkre!" helyett nem zavart, viszont volt egy-két bosszantó diáknyelvi elem is, amitől a fejem fogtam. A pokolra szállás módja volt még az, ami nem tetszett annyira. Ezt kicsit máshogy kellett volna megírni, mert ez így kicsit egyszerű és nevetséges volt. De ez csak egy nagyon pici negatívum, hogy írjak valami rosszat is.
Összegezve ebben a sorozatban minden megvolt, ami egy jó trilógiához kell. Ütős bevezető kötet, jól felépített világ, kedvelhető és racionálisan gondolkodó szereplők, érzelmes és karakterközpontú második rész, pörgős befejező rész, ahol minden a helyére kerül. Akció, szerelmi szál, kidolgozott, érzelemgazdag családi kapcsolatok, váratlan fordulatok és elfogadható befejezés. A legtöbb kérdésre választ ad a harmadik kötet, de néhány kérdésem még maradt. pl. Mi a helyzet a rendeltetéssel? Hogyhogy csak heten lehetnek egyszerre (ha elolvassátok, tudjátok, kikre gondolok)? Tetszett, hogy a történetnek van íve, az első kötettől kezdődően végigvonul egy fő cselekményszál, ami a végén csúcsosodik ki. Ami akciót, pörgést hiányoltam a második részből, azt itt megkaptam, így végül egyensúlyba került a három kötet. Kicsit szomorú is vagyok, hogy véget ért az Angyalsors trilógia, de szerintem fogok még találkozni a szereplőkkel. Van egy olyan érzésem, hogy újraolvasós sorozat lesz.
Értékelés:
Tartalom, történet: 5/5
Szereplők: 5/5
Nyelvezet, stílus, fordítás: 5/4
Borító, küllem: 5/5
Összesen: 20/19
Maga a történet nagyon tetszett, pörgős, izgalmas. Az elején kicsit lassabban indul be, mert Clara egyetemi beilleszkedéséről olvashatunk, Angelával és Christiannal való kapcsolattartásáról. Clara igyekszik főtanszakot választani a Stanfordon, ebben egy váratlan esemény lesz a segítségére. Lelke még sebzett, hisz nemrég veszített el egy számára fontos személyt, egy másikról semmit nem tud, egy harmadikat pedig bölcs megfontolásból ő maga hagyott ott, hogy megóvja. Folyton Tuckerre gondol, meg a gonosz fekete szárnyúakra, főleg Samjeezára, aki most is körülötte ólálkodik. Sok helyen van utalás a nyáron történtekre, amik hatással vannak ennek a résznek a cselekményére. Így már érthető, miért volt fontos az Angyalnyár kisregény cselekménye (de aki azt nem olvasta, szerintem az is összerakja a képet e könyv elejtett információmorzsáiból). A regény közepétől felpörögnek az események, onnan egyszerűen a kezemben maradt a könyv, nem tudtam letenni. Két este kellett az elolvasásához összesen.
Spoilermentesen próbálok írni, szóval a cselekményről csak annyit szólnék még, hogy valamilyen módon Clara rokonai is felbukkannak, ki így, ki úgy. Tetszett, hogy ebben a részben nem a romantikán volt a hangsúly, hanem a fekete szárnyúak elleni harcon, illetve a tőlük való menekülésen. De a szerelmi szál kedvelői sem fognak csalódni, van pár jelenet számukra is. Hogy kit választott Clara, természetesen nem árulom el, de a vége felé már nekem bármelyik megoldás megfelelt volna, hisz mindkét fiú őszintén szereti Clarát és bármit megtenne érte. Mindkettejüket nagyon megkedveltem. Féltettem mindkét srácot, mert az volt az érzésem, hogy az írónő halállal fogja kiiktatni az egyiket. Hogy igazam volt-e? Megtudjátok, ha elolvassátok a könyvet.
 |
| Ilyennek képzelem Tuckert |
 |
| Ilyennek képzelem Christiant |
A regény karakterei kedvelhetőek voltak, úgy reagáltak, ahogy kell és nem fordultak ki önmagukból. Clara éretten, okosan viselkedett. Bár a sajnáltam azt a bizonyos valakit, akit nem sikerült megmenteniük, de tudom, hogy azzal az életüket kockáztatták volna és mindannyian meghaltak volna, ha akkor felfedik magukat. Még Jeffreyt is meg tudtam érteni, az ő cselekményszála szintén érdekes volt. Web pedig aranyos színfoltja a könyvnek és nagyon-nagyon érdekelt, mi lesz vele. Az ő megjelenése mindent fölborít és veszélybe sodorja Angelát. Az eleinte bosszantó Sam is tartogatott meglepetéseket, és még Phen sem volt olyan rossz, mint gondoltam (gondoljunk csak az sms-re, meg a "színpad"-os monológjára). Asael és a gyerekei jó kis gonosz figurák voltak, bár viszonylag hamar el lehetett velük bánni és az egyik lány indítéka se volt egészen tiszta. Mit is akart tulajdonképpen Jeffreytől? Volt néhány szereplő, aki keveset szerepelt, csak a neve volt megemlítve, pl. a különös módon mindig játszó szobatárs vagy örökké alvó Wan Chen (nekik lehetett volna valami személyiségük). Billy meg a többi "mezei" angyalvérű viszont nekem nem nagyon kellett bele, őket feleslegesnek éreztem, semmit nem tettek hozzá a történethez se a cselekményben, se érzelmi síkon. Azt kicsit erőltetettnek érzetem, hogy Clara azután hirtelen már tudta használni az erejét, hogy belépett közéjük. Mikor szüksége lett volna rá, akkor persze nem jött a dicsfény, milyen érdekes!
Ezúttal is szép tájleírások tarkították a szöveget, a stílus gördülékeny volt és lényegretörő, a sok párbeszédes rész miatt gyorsan lehetett vele haladni. Már egészen megszoktam a jelen idejű E/1 mesélést. Ami kicsit zavart, az az ifjúsági szleng kifejezések túlzott alkalmazása volt. Itt-ott illet az egyetemi élet laza hangulatához, és az egyetemisták beszédének érdekes színt adott, kellett bele, máshol azonban mintha elkomolytalankodta volna az események súlyát. Például az "Egs!" az "Egészségünkre!" helyett nem zavart, viszont volt egy-két bosszantó diáknyelvi elem is, amitől a fejem fogtam. A pokolra szállás módja volt még az, ami nem tetszett annyira. Ezt kicsit máshogy kellett volna megírni, mert ez így kicsit egyszerű és nevetséges volt. De ez csak egy nagyon pici negatívum, hogy írjak valami rosszat is.
Összegezve ebben a sorozatban minden megvolt, ami egy jó trilógiához kell. Ütős bevezető kötet, jól felépített világ, kedvelhető és racionálisan gondolkodó szereplők, érzelmes és karakterközpontú második rész, pörgős befejező rész, ahol minden a helyére kerül. Akció, szerelmi szál, kidolgozott, érzelemgazdag családi kapcsolatok, váratlan fordulatok és elfogadható befejezés. A legtöbb kérdésre választ ad a harmadik kötet, de néhány kérdésem még maradt. pl. Mi a helyzet a rendeltetéssel? Hogyhogy csak heten lehetnek egyszerre (ha elolvassátok, tudjátok, kikre gondolok)? Tetszett, hogy a történetnek van íve, az első kötettől kezdődően végigvonul egy fő cselekményszál, ami a végén csúcsosodik ki. Ami akciót, pörgést hiányoltam a második részből, azt itt megkaptam, így végül egyensúlyba került a három kötet. Kicsit szomorú is vagyok, hogy véget ért az Angyalsors trilógia, de szerintem fogok még találkozni a szereplőkkel. Van egy olyan érzésem, hogy újraolvasós sorozat lesz.
Értékelés:
Tartalom, történet: 5/5
Szereplők: 5/5
Nyelvezet, stílus, fordítás: 5/4
Borító, küllem: 5/5
Összesen: 20/19
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése