2018. november 19., hétfő

Tricia Levenseller: A kalózkirály lánya


Tricia Levenseller: A kalózkirály lánya


Bőven lesz még idő, hogy jó alaposan elagyabugyáljam, miután megszereztem, amiért jöttem.
A tizenhét éves Alosa kapitány titkos küldetésre indul, hogy megszerezze a legendás kincshez vezető ősi térképet. Szándékosan elfogatja magát az ellenséggel, ugyanis át akarja kutatni a hajójukat. Alosa könnyedén kifogna a könyörtelen kalózlegénységen, ha nem állna az útjába a fiú, aki elfogta – a meglepően agyafúrtnak bizonyuló és aljas mód jóképű elsőtiszt, Riden. Persze nincs mitől tartani, ugyanis Alosának van néhány trükk a tarsolyában, és egyetlen magányos kalózhajó nem állhat a kalózkirály lányának útjába.
Tricia Levenseller első regénye, bővelkedik akcióban, kalandban, romantikában, sőt, még némi varázslat is keveredik a nyílt tengeren játszódó, magával ragadó történetbe.
Vitorlát bonts! Tengerre fel!
Repülj vele a kalandok és érzelmek tengerén!


Vonzott a kalózos téma, mert egyébként szeretem a kalóztörténeteket, van egyfajta hangulatuk, amely néha elkap és nem ereszt. Ettől a könyvtől nem vártam annyira nagy durranást, lévén "csak" YA sztori, és női kalóz a főszereplő, ám teljesen magával ragadott a történet. Nagyon jó volt! Végig lekötött, pörögtek az események. A fantasy elemek is jót tettek a könyvnek, kifejezetten örültem nekik, valahogy plusz ízt adott neki ez a mozzanat.

Mintha filmet néztem volna, úgy peregtek le előttem a jelenetek. Nagyon látványos, képszerű volt az írásmód. Mind a szereplők leírásával kapcsolatban, mind pedig a cselekményt tekintve ez volt az érzésem, amit nem bánok, mert ezáltal a könyv olvastatta magát. 

A történet ott kezdődik, hogy Alosa, a hírhedt kalózkirály lánya ellenséges kalózokkal szándékosan elfogatja magát, hogy átkutathassa azok hajóját egy kincses térképet keresve. És bár a cselekmény kb. 70 százaléka ezen a hajón játszódik, nem volt bezártságérzetem, és nem vált unalmassá a sztori. A könyv közepe-háromnegyede körül van egy fordulat, amelyet a figyelmes olvasó hamar kitalálhat. Sokszor utal rá Alosa a narrációjában, hogy ő mennyire erős, milyen jól képzett és milyen könnyű lenne számára kiszabadulni illetve legyőzni a férfiakat, és utal egy-két dologra, ami végül összeáll és a történet egyik legfontosabb témáját adja. 
Kapcsolódó kép
Kép forrása: pinterest
Alosa személyisége, képességei nagyon jól kidolgozottak. Tetszett a lány stílusa, tulajdonságai, elvei és a vicces-nagyképű beszólásai. Jól szórakoztam a Ridennel folytatott piszkálódásaikon, makacsságán. Tulajdonképpen amit annak idején az Üvegtrón olvasásakor Celaenától vártam volna, itt megkaptam, és nagyon tetszett. Badass, beképzelt, magabiztos, tisztában van az előnyeivel és a határaival is, nem csak a szája jár, nem fél cselekedni sem. Állhatatossága, keménysége, ugyanakkor jószívűsége is szerethetővé tette. Tetszett az is, mikor Alosa a személyisége másik oldaláról beszél, meg tudtam érteni és átéreztem, mennyire nem ura önmagának. Néha olyan volt, mintha skizofrén lenne, mikor a másik énje átvette felette az uralmat. Szerethető főszereplő, emlékezetes karakter marad számomra. 

Rident is kedveltem, vele is szimpatizáltam. Eleinte tartottam a távolságot tőle, Alosa pártját fogtam, de  a lánnyal együtt én is egyre jobban megismertem és megkedveltem a kedves kalózt. Nem annyira keményfiú, inkább érzelmes és gondoskodó, ez teszi különlegessé a sok durva és erőszakos kalóz között. A romantikus szál kezd alakulni, de még semmi konkrétumot nem kapunk, pár figyelemelterelő csókon, aggodalmas pillantáson és a törődés apró kifejezésein túl nem sok minden történik hősnőnk és Riden között, de valami már van a levegőben: látszik, hogy nem közömbösek egymásnak. 
Kapcsolódó kép
Kép forrása: pinterest
A karakterek közül említésre méltó még három kalóz, Draxen, Enwen és Kearan. Mindhárman kidolgozott jellemek, érdekes figurák. Voltak persze rajtuk kívül gonosz, kegyetlen fickók is, de ők egy kicsit sablonosabbak. Meg persze ott vannak a kalózlányok, akikről szívesen olvastam volna még többet. Remélem, a második részben jobban bemutatja őket is az írónő, érdekesnek tűnnek. Theris és a kalózkirály is olyan figura, akikről olvasnék még a folytatásban. Nem kérdés, hogy vevő vagyok a sorozat második részére. 

A történet maga még lezáratlan (jön a második rész), de a cselekmény egy bizonyos íve lezárult. A jövőre nézve sok megválaszolatlan kérdés és bonyodalom maradt. Meg kell szerezni a térképarabot, el kell jutni a kincshez, el kell lopni a szirének orra elől. Érdekel a harmadik "főkalóz", kíváncsi vagyok, mit tervez, érdekes és meglehetősen eszes karakter volt. Várom, hogyan alakul Alosa és Riden kapcsolata, mihez kezd majd Alosa Draxennel, és hogyan fog viszonyulni az apjához. Érdekes volt a kapcsolatuk ábrázolása, érdekel, hová fog fejlődni. Draxen és Riden testvéri szála is foglalkoztat, egyszóval kár, hogy ilyen hamar vége lett a könyvnek. 

A kalózkirály maga egyébként a könyv egyetlen csalódást keltő eleme volt számomra: amennyire be volt harangozva, milyen kegyetlen és ádáz, olyannyira nem volt nagy szám a feltűnése. Valahogy többet vártam volna a hírhedt, félelmetes kalózkirálytól, mint azt, hogy feltesz pár kérdést. Ez a jelentéktelenség zavart egyedül az egész könyvben. Remélem, a második részben nagyobbat alakít a kalózkirály, és hihetőbb, kidolgozottabb jelleme lesz. 
Képtalálat a következőre: „alosa riden”
Kép forrása: pinterest
A könyv külleme szép, jó minőségű a kiadvány. Tetszett a fordítás, a borítóképen a csillogó részek is jól mutatnak. A papírtekercsen a tinta és a vér, valamint a betűtípus is illik a könyvhöz. Témájában passzol a tenger és a vörös hajú kalózlány is, bár a kivitelezése nem a kedvencem, kicsit béna ez a sematikus rajz, ettől lehetett volna esztétikusabbat is kitalálni. Szóval összességében szép a borító, de nem az az igazán lenyűgöző. Ennek ellenére remélem, a második részhez is megtartják majd ezt a fajta külsőt. 

Mindent egybevéve remek olvasmány A kalózkirály lánya. Kissé romantikus, kalandos kalóztörténet fantasy elemekkel megspékelve. Egy tökös női főhőssel, akinek igazán lehet szurkolni. A stílus gördülékeny, a leírások élőek. Tetszettek a fordulatok, élveztem a szócsatákat és a verekedős jeleneteket is. Ajánlom a YA olvasók és a kalózos könyvek kedvelőinek figyelmébe. 

Értékelés:
Cselekmény, történet: 5/5
Karakterek: 5/5
Leírás, stílus: 5/5
Borító, küllem: 5/4

Összesen: 20/19

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Template by:

Free Blog Templates