E. L. James: A sötét ötven árnyalata

E L James: A sötét ötven árnyalata 

(Ötven árnyalat 2.)

A gyönyörű fiatal milliárdos, Christian Grey egyedi ízlésétől és sötét titkaitól elbátortalanodva Anastasia Steele kilép a kapcsolatból, és beindítja karrierjét a seattle-i könyvkiadónál. De a Christian iránt táplált vágy még mindig jelen van minden egyes ébredésénél, és amikor a férfi egy új megállapodást ajánl fel, Anastasia képtelen ellenállni. Újra lángra lobban perzselően érzéki viszonyuk, és Anastasia egyre többet tud meg sérült és megszállott "Ötven árnyalatának" szívszaggató múltjáról. Míg Christian belső démonaival harcol, Anastasiának szembe kell néznie a férfi korábbi partnerei iránt érzett dühével és féltékenységével, és meg kell hoznia élete legfontosabb döntését.

Ha olvastátok a trilógia első részéből szóló kritikámat, bizonyára emlékeztek, mennyire nem szerettem A szürke ötven árnyalata című könyvet, de adtam egy esélyt a második résznek, hogy lássam, fog-e valahová fejlődni a történet. Szerencsére azt mondhatom, határozott javulásra figyeltem fel, bár ez az iromány még így is messze áll attól, amit én fordulatos, egyedi történetnek vagy egyszerűen csak jó könyvnek nevezek. Tény, hogy itt már van cselekménye is a könyvnek, mert az első részben egyáltalán nem történt semmi: mindössze egyetlen történetszál volt minimális cselekménnyel és az sem kötött le igazán. 

A második részben sikerült javulnia a történetnek, kezdett érdekelni. Végre más is történt, mint hogy a két főhős a szexről beszél vagy éppen csinálja. Persze ez a könyv is javarészt erről szól, de itt már vannak egyéb cselekményelemek is, például a volt "barátnő" felbukkanása, Anastasia munkahelyi gondjai, a sokat emlegetett Mrs. Robinson megjelenése vagy a pszichiáter tanácsai. Nagyon örültem ezeknek a szálaknak, végre történt valami! 

A két főszereplő kapcsolatában is jelentős változás állt be. Az előző rész - mint azt már biztos tudjátok - úgy ért vége, hogy Ana elhagyta Christiant, kiszállt a kapcsolatból, ebben a részben azonban a férfi vissza akarja szerezni és új fajta kapcsolat lehetőségét ajánlja fel. Megpróbál normálisan járni a lánnyal, nem pedig szexrabszolgának használni. Jó fej, mi? Ezért legyünk neki hálásak. És ezt kapjátok ki, a végén még azt is megengedi a lánynak, hogy hozzáérjen a mellkasához! Hűha, ez nem semmi! ... Na jól van, nem gonoszkodok. 

Oké, értem, hogy Christian gyermekkori bántalmazáson és mindenféle lelki megpróbáltatásokon ment keresztül, valamint különböző mentális problémákkal és szorongással küzd. Ezek, amiket most nyújtani tud, neki igenis nagy dolgok. Soha nem volt még igazi, őszinte szerelmi kapcsolata, csak alárendelt szexuális partnerei, ezért nem is tudja, milyen egy normális kapcsolat. Neki ez ugyanolyan újdonság, mint Anastasia-nak, akinek még egyáltalán nem volt pasija Christian Grey előtt. Mindketten tanulják, szokják ezt az új helyzetet és mindketten megpróbálják kihozni belőle a legtöbbet úgy, hogy egyikük se sérüljön és mindketten jól érezzék magukat. És ez az, ami számomra megmentette a könyvet: ez a reális, ugyanakkor reménykeltő mondanivaló, hogy mindkét félnek le kell mondania valamiről, amit szeret(ne) és vállalnia kell olyasmit, amire nem biztos, hogy vágyik, hogy a másikat boldoggá tegye. Ha a konkrétumoktól eltekintünk, szerintem ez bármelyik normális kapcsolatra igaz. Gondoljunk csak olyan egyszerű dolgokra, mint mikor a féltékeny fiúnak el kell tűrnie, hogy a barátnőjének sok fiú-haverja van, vagy mikor egy lány elkíséri a barátját egy általa unalmasnak tartott focimeccsre, vagy a fiú a lányt egy romantikus filmre. Gyakorlatilag el kell viselnünk a másikat minden idegesítő tulajdonságával együtt, mert szeretjük és ő is szeret minket, függetlenül attól, mennyire nem érezzük magunkat szeretetreméltónak. Ilyen egy igazi kapcsolat: nem kell feladni önmagadat, de azért egy kicsit engedni kell és a másik félnek ugyanúgy. 

A karakterek sokat fejlődtek az első rész óta, viszont még mindig nem kerültek közel hozzám. Azt nem mondom, hogy szimpatikusak lettek, de már kevésbé ellenszenvesek. Ana még mindig idegesítő volt néha, annyit értetlenkedett, sopánkodott, nyavalygott és állandóan sajnáltatta magát. Sokszor tényleg nem gondolkodott logikusan és már engem is idegesített, mennyire nem fogadta meg a józan észre alapozott tanácsokat. (pl. Hogy a saját Blackberry-jét használja a magán e-mailezésére, ne a munkahelyi gépről írjon extrém szexuális ízlésre utaló tartalmú üzeneteket, mert ellenőrzik! Ezt olyan nehéz volt felfognia?!) Hogy lehet ilyen meggondolatlan és buta? Viszont voltak normális pillanatai is, amelyekkel némileg ellensúlyozta a butaságát. Volt, mikor teljesen meg tudtam érteni, hogy haragszik Christianra. Mondtam az első résznél, hogy az volt az egyetlen okos döntése, hogy otthagyta Christiant. Mint kiderült, igazam volt, hisz ennek köszönhető, hogy a férfi változtatni akart a szokásain és komoly kapcsolatot képzelt el Anával. Ha akkor nem hagyja ott, neki kellett volna belemennie Christian játékaiba, hogy vele maradhasson, így viszont a férfi volt az, akinek engednie és változnia kellett. Anastasia-t a bűntudat és a bizonytalanság is gyötri amiatt, hogy Christiannak meg kell változnia miatta, sajnálja a férfit és nem tudja, elég lesz-e neki valaha is egy ilyen normális, "semmi extra" kapcsolat. 

Ebben a részben sokkal jobban megismerhetjük Chritian Grey karakterét, múltját, problémáit. Számomra jobban megérthető figura lett és sokkal normálisabban viselkedett, mint korábban, ami kedvelhetőbbé tette számomra. Na nem mondom, hogy most nem voltak olyan húzásai, amik rettentően idegesítettek. Pl. az irányításmánia, a mindenbe beleszólás, a féltékenység, a főnökösködés, a túlzott féltés, a sürgetés (túl gyorsan akart haladni a kapcsolatban), de legdurvább a cég (ahol Ana dolgozik) megvásárlása volt. Ez már tényleg fojtogató, behálózó, rátelepedő kapcsolat, levakarhatatlan pióca-üzemmód, amit én nem hiszem, hogy el tudnék viselni. Most ettől totál el kellett volna ájulnom és olvasóként beleszeretnem a karakterbe? Nos, mondanom sem kell, hogy ez nem történt meg. Még mindig taszít ez a figura, de legalább már kezdem megérteni, sajnálni, de leginkább csak egy pszichiáter hűvös tárgyilagosságával méregetem. Tartom a távolságot, nem érzem közel magamhoz a karaktert. Csak vizsgálgatom, mint egy tudós a bogarat a mikroszkóp alatt. 

A könyv külseje gyönyörű, csodásan néz ki, szép a borítókép, illik a könyvhöz (szerepet kap a maszk az álarcosbálon) és bársonyos az anyaga. Viszont a szövegben annyi az elgépelés, hogy egy ceruzával kellett ülnöm a könyv mellett és javítgatni olvasás közben, annyira szúrta a szemem a sok hiba. A küllemre megadom a maximális pontot, viszont a helyesírási hibák miatt levonok máshonnan. A könyv nyelvezete ezúttal sem nyűgözött le, most is káprázott a szemem a sok "szent szar"-tól, viszont már néhány szebb gondolat is felmerült a narrátorban, miközben elmélkedett a főszereplőnk. A stílus egyszerű, néhol tőmondatos, máskor szép hasonlatokat és ritkán elvont metaforákat használ. Egy kicsit már unalmas volt, hogy folyton ugyanazokat a kifejezéseket visszhangozta a leírásokban. Olyan volt, mintha újra ugyanazt olvasnám, csak néhány szó ki van cserélve. Jobban odafigyelhetett volna a szerző a nyelvi megformálásra, bár az igaz, hogy ez a rész már egy (nem ötven!) árnyalattal jobb volt, mint az első. De legalább a tudatalatti meg a belső istennő kevesebb szerepet kapott, aminek kifejezetten örültem. A kapcsolatok természetéről, a személyiségről és a szerelemről sok új dolgot tanulhatunk ebből a történetből, és végül elégedetten csuktam be a könyvet, mert jobban tetszett, mint az előző. Remélem, a harmadik rész tartogat még meglepetéseket és nem esik vissza az első kötet színvonalára. 

Értékelés: 

Tartalom, történet: 5/4

Szereplők: 5/3

Nyelvezet, stílus: 5/3

Borító, küllem: 5/5

Összesen: 20/15