Richelle Mead:
Vámpírakadémia: Vérvonalak
A nagy sikerű Vámpírakadémia könyvsorozat egyik mellékszereplője, Sydney, az Alkimista élete teljesen új fordulatot vesz, amikor kegyvesztett státuszából hirtelen a mora vámpírtársadalom egyik legrangosabb és legféltettebb tagja, Jill Mastrano személyes testőrévé nevezik ki. A vámpírok közelsége miatti viszolygása hirtelen eltörpül egy sokkal ijesztőbb probléma mellett: magántanulóként töltött gyermekkora után Sydney belecsöppen a gimnáziumi élet kellős közepébe. Miközben egy zaklatott lelkivilágú - mellékesen vámpír - kamaszról gondoskodik, és az iskolai klikkek között próbál eligazodni, az Alkimista berkeken belüli ármánykodással is meg kell küzdenie. Sydney hamarosan ijesztő események középpontjában találja magát. A diákok különleges képességeket biztosító tetoválásainak titkát, valamint a vámpírgyilkosságok rejtélyét is kénytelen lesz felderíteni. A tét a szeretett húga jövője, a saját karrierje és az akarata ellenére egyre jobban megkedvelt Jill élete. Az új sorozat meglepő fordulatokkal teli első részében sok eltemetett titok kerül a felszínre, és az új szereplők mellett olyan régi ismerősöket is üdvözölhetünk, mint Adrian Ivaskov, a lélekmágus szépfiú, vagy Abe Mazur, a tetteivel a törvényesség határán táncoló kalandor. Ahol pedig ők jelen vannak, ott a baj sem járhat messze.
A Vámpírakadémia spin-off történetét, a Vérvonalak című kötettel induló sorozatot már nagyon vártam annak idején. Mint azt bizonyára tudjátok, A végső áldozat című könyv lezárta a Vámpírakadémia főbb cselekményszálait, de sajnáltam, hogy a Richelle Mead által kitalált világot ott kellett hagynom, így örültem, mikor megtudtam, hogy lesz folytatás. Bár nem a megszokott szereplőkkel, Rose-zal és Lissával találkozhatunk ezekben a részekben, a karakterek akkor is régi ismerőseink: Sydney Sage, az Alkimista; Adrian Ivaskov, a léhűtő lélekmágus vámpír aranyifjú, aki egyben Rose volt barátja; Eddie, a dampyr testőr; és Jill Mastrano, a tizenöt éves mora lány, Lissa nemrég megtalált féltestvére. Ők így négyen újabb kis csapatot alkotnak, akik egy fontos küldetésen dolgoznak, közben különböző nem várt zűrökbe keverednek.
Ebben a sorozatban Sydney, az Alkimista lép elő narrátorrá, az eseményeket az ő szemszögéből követhetjük nyomon. Ez eleinte furcsa volt, hisz hat kötetnyi Rose Hathaway-féle narráció után nehéz volt ugyanarról a fantáziavilágról másvalaki leírását hallani. Sydney annyira különbözik Rose-tól, amennyire két lány csak különbözhet egymástól. Míg Rose hirtelen természetű, meggondolatlan, kemény csaj, aki rögtön beleveti magát a harcba és a kalandokba, nem kerüli a veszélyeket, sem a kalamajkát, addig Sydney megfontolt, fegyelmezett, szófogadó, jólnevelt, művelt és néha kicsit szigorú másokkal, de önmagával leginkább. Hűvös józansággal szemléli a körülötte történő eseményeket, irtózik a vámpíroktól és tart a vámpírmágiától, de legjobban attól, hogy az Alkimisták átnevelő központba fogják küldeni.
Azonban kezdi megkedvelni társait, ami nem vet rá jó fényt az Alkimistáknál. Sydney már így is bajba került amiatt, hogy segített Rose-nak megszökni és bujkálni (amit egyébként nem egészen önszántából tett, hanem Abe "javaslatára"). Az Alkimisták vámpírimádónak bélyegzik Sydneyt, ami az egyik legnagyobb sértésnek számít a köreikben. Emiatt nem akarják, hogy Sydney kapja Jill őrzésének feladatát. Sydney, hogy megmentse ettől a feladattól tizenöt éves húgát, Zoe-t, mindenáron el akarja vállalni a küldetést. Sikerül megakadályoznia, hogy a húgát küldjék "terepre", így neki kell Jill-lel és Eddie-vel tartania. Egy korábbi merénylet miatt Jillt biztonságba kell helyezni, és Lissáék úgy döntenek, egy emberi bentlakásos iskolában lenne a legnagyobb biztonságban, ahol nem nagyon fordulnak meg morák. Strigák pedig még kevésbé, ugyanis az iskola a napos Palm Springs-ben található. Jill, valamint testőre, Eddie, és az Alkimista segítőjük, Sydney testvéreknek adják ki magukat, úgy iratkoznak be az iskolába. Adrian pedig valami okból (amiről Sydney nem tud) velük tart és egy idős mora úrnál kap szállást. Adrian és a helyi Alkimista, Keith az idősebb testvéreiket alakítják. Sydney és Keith nem bírják egymást, végig sejthető, hogy a múltban volt közöttük nézeteltérés.
A történet tele van titokzatos rejtélyekkel, amiket Sydney meg akar oldani. Nyomoz az iskolában egyre népszerűbb "varázserejű" tetoválások után, a furcsa gyilkosságok (strigák?) ügyében és azt is ki karja deríteni, miért van ott velük Adrian, mi köze Jill-hez. Van egy-két váratlan fordulat, de a rejtélyek, nagy része számunkra könnyen kikövetkeztethető, ám Sydney-nek magának kell összeraknia a képet. A cselekményről annyit mondhatok, hogy nem olyan pörgős, akciódús, mint ahogy azt a Vámpírakadémiától megszokhattuk, de ez nem feltétlenül rossz dolog. Tény, hogy ez egy bevezető kötet, ahol megismerjük a helyet, az új felállást, belelátunk a szereplők közötti viszonyokba. Sydney még csak most ismerkedik Adrian-nel és Eddie-vel, hisz őket még csak egyszer látta. Lassan indul be a történet, inkább afféle jellemzés, ismerkedés még ez a kötet. Jobban megismerjük Sydneyt, a családját, neveltetését, az Alkimisták szervezetét. Megtudjuk, miért lett ilyen Sydney és rájövünk, hogy nem volt könnyű és egyszerű az élete. Szigorú nevelést kapott, és bár mindent mindig jól csinált, sosem kapott dicséretet, törődést. Megszokta, hogy maga oldja meg a problémáit és dühíti, hogy például Adrian soha nem veszi a fáradságot arra, hogy küzdjön a magára aggatott áldozat-szerepe ellen. Én nagyon együtt tudtam vele érezni, Mead jól érzékeltette az érzését, nehéz helyzetét. Sydney, annak ellenére, mennyire kiszolgáltatott a feletteseinek és mennyire nem mer ellentmondani az Alkimistáknak a belenevelt tanok és engedelmesség miatt, attól még nagyon erős jellem és igenis sokat harcol. Bebizonyította, hogy tud kemény is lenni. Amennyire idegennek és merevnek tűnt eleinte, a végére annyira megkedveltem.
Adriant még mindig sajnáltam egy kicsit Rose iránt érzett reménytelen szerelme és szerelmi bánata miatt, és jobban megismertem más oldalait is, pl. hogy művészlélek. Gúnyos, gőgös, hencegő, vicces megjegyzései tetszettek, és beképzeltebbnek mutatták, mint amilyen, de érezhető volt, hogy csak poénnak szánja. Viszont volt, mikor tényleg sajnáltatta magát, akkor Sydney-vel értettem egyet és én is szívesen megráztam volna, hogy kapja már össze magát. Jill néha naiv, butuska volt, de ez a korának tudható be, egyébként szimpatikus, aranyos figura. Sajnáltam szegényt, mennyire nem találta a helyét az új környezetben. Az egész élete a feje tetejére állt, világa megváltozott: egyik napról a másikra ismeretlen kislányból hercegnő lett, egy olyan lány lett a nővére, aki eddig nem nagyon kedvelte, most pedig királynő lett. Jillnek nagyon nehéz feldolgoznia a helyzetet: Lissával nincs annyira jó kapcsolatban, úgy érzi Lissa csak az apja hűtlenségének bizonyítékát látja benne, és csak azért van szüksége Jillre, mert egy értelmetlen mora törvény miatt csak akkor tarthatja meg a koronáját, ha van egy családtagja. Jill nem tudja, hogy valójából őt védik-e vagy a Dragomir-vérvonalat. Eddie nagyon kedvelhető figura volt, rendes srác és ügyes harcos, aki mindenáron meg akarja védeni Jillt. Az új szereplők közül szimpatikus volt Trey, remélem, ő még kap szerepet a későbbiekben is. Érdekes volt a tanárnő karaktere, de voltak itt egyéb pozitív és negatív figurák is, akik érdekesebbé tették a sztorit. Egyszóval a karakterek kedvelhetőek, összetett személyiségek, mindenkinek megvan a maga problémája és egymással is vannak konfliktusaik. Az érzelmek ábrázolását ezúttal is nagyon jól eltalálta az írónő, bár itt még romantikus szál aligha van, éppen hogy csak elkezdődött volna valami, mikor sajnos véget ért a könyv.
A stílus teljesen más, mint a Vámpírakadémiáé, itt elmélkedősebb, gondolkodóbb, kevésbé pörgős, kevésbé vicces-beszólogatós. Itt nem a harcok kerülnek előtérbe, hanem inkább a nyomozás és a jellemfejlődés. Ez annak köszönhető, hogy Sydney teljesen más személyiség, mint Rose, más a szerepe, másképp látja a dolgokat és mást talál viccesnek. Kicsit komolyabban veszi az életet és nem sziporkázik annyira, mint kedvenc dampyrunk, ennek ellenére én szívesen olvastam a történetét. Ehhez képest vicces jelenetekben sincs hiány, főként Adrian személyisége, beszólásai, Sydney-vel való csipkelődése a humor forrása. Mivel ez még csak egy bevezető rész volt, annyit leszögezhetek, hogy a sorozat - bár kicsit másabb, mint a Vámpírakadémia - jónak ígérkezik.
A könyv külleme nekem kicsit furcsa. Az eredeti borító sokkal sokatmondóbb, ott egy szőke lány látható aranyliliom-tetoválással az arcán, és egy barna hajú fiú, akikben Sydney-t és Adriant vélem felismerni. A magyar borító ezzel szemben semmitmondó: fekete háttér előtt fehér betűkkel szerepel a könyv címe, oldalán egy-egy rózsával. (?) A könyv eleje és gerince fekete alapszínű, a hátoldala piros, ez tetszik, de a borító összességében olyan semmilyen. Szinte már azt képzelem, hogy a kiadónál olvasták a Vámpírakadémia borítóinak kritikáit, és úgy döntöttek megviccelnek minket, olvasókat és könyves bloggereket. "Nem tetszett a borítókép? Akkor nesztek: nem lesz rajta kép! Kaptok egy feliratot, érjétek be vele!" Most pedig azt gondolják, hogy nekünk semmi se jó. Viccet félretéve: jó könyv volt, a kiadvány - a borító semmitmondó egyszerűségét leszámítva - jó minőségű, helyesírási, gépelési hiba alig akadt benne, a sortávolság megfelelő, a betűtípus szép, olvasható és a fordítás is tetszett. Nagyon nagy kár, hogy az Agave kiadó egyelőre nem tervezi a folytatáskötetek kiadását, pedig szerintem sokan vevők lennénk rá. (Ezt az első részt már másodjára olvasom, illetve a másodikat egyszer angolul, a többit most fogom.) Így kénytelen leszek angolul olvasni tovább, mert érdekel, mi lesz a szereplők sorsa és milyen bonyodalmakat talál ki nekik Richelle Mead.
Értékelés:
Tartalom, történet: 5/4
Szereplők: 5/5
Nyelvezet, stílus: 5/4
Borító, küllem: 5/4
Összesen: 20/17
Ebben a sorozatban Sydney, az Alkimista lép elő narrátorrá, az eseményeket az ő szemszögéből követhetjük nyomon. Ez eleinte furcsa volt, hisz hat kötetnyi Rose Hathaway-féle narráció után nehéz volt ugyanarról a fantáziavilágról másvalaki leírását hallani. Sydney annyira különbözik Rose-tól, amennyire két lány csak különbözhet egymástól. Míg Rose hirtelen természetű, meggondolatlan, kemény csaj, aki rögtön beleveti magát a harcba és a kalandokba, nem kerüli a veszélyeket, sem a kalamajkát, addig Sydney megfontolt, fegyelmezett, szófogadó, jólnevelt, művelt és néha kicsit szigorú másokkal, de önmagával leginkább. Hűvös józansággal szemléli a körülötte történő eseményeket, irtózik a vámpíroktól és tart a vámpírmágiától, de legjobban attól, hogy az Alkimisták átnevelő központba fogják küldeni.
Azonban kezdi megkedvelni társait, ami nem vet rá jó fényt az Alkimistáknál. Sydney már így is bajba került amiatt, hogy segített Rose-nak megszökni és bujkálni (amit egyébként nem egészen önszántából tett, hanem Abe "javaslatára"). Az Alkimisták vámpírimádónak bélyegzik Sydneyt, ami az egyik legnagyobb sértésnek számít a köreikben. Emiatt nem akarják, hogy Sydney kapja Jill őrzésének feladatát. Sydney, hogy megmentse ettől a feladattól tizenöt éves húgát, Zoe-t, mindenáron el akarja vállalni a küldetést. Sikerül megakadályoznia, hogy a húgát küldjék "terepre", így neki kell Jill-lel és Eddie-vel tartania. Egy korábbi merénylet miatt Jillt biztonságba kell helyezni, és Lissáék úgy döntenek, egy emberi bentlakásos iskolában lenne a legnagyobb biztonságban, ahol nem nagyon fordulnak meg morák. Strigák pedig még kevésbé, ugyanis az iskola a napos Palm Springs-ben található. Jill, valamint testőre, Eddie, és az Alkimista segítőjük, Sydney testvéreknek adják ki magukat, úgy iratkoznak be az iskolába. Adrian pedig valami okból (amiről Sydney nem tud) velük tart és egy idős mora úrnál kap szállást. Adrian és a helyi Alkimista, Keith az idősebb testvéreiket alakítják. Sydney és Keith nem bírják egymást, végig sejthető, hogy a múltban volt közöttük nézeteltérés.
 |
| Külföldi borító |
Adriant még mindig sajnáltam egy kicsit Rose iránt érzett reménytelen szerelme és szerelmi bánata miatt, és jobban megismertem más oldalait is, pl. hogy művészlélek. Gúnyos, gőgös, hencegő, vicces megjegyzései tetszettek, és beképzeltebbnek mutatták, mint amilyen, de érezhető volt, hogy csak poénnak szánja. Viszont volt, mikor tényleg sajnáltatta magát, akkor Sydney-vel értettem egyet és én is szívesen megráztam volna, hogy kapja már össze magát. Jill néha naiv, butuska volt, de ez a korának tudható be, egyébként szimpatikus, aranyos figura. Sajnáltam szegényt, mennyire nem találta a helyét az új környezetben. Az egész élete a feje tetejére állt, világa megváltozott: egyik napról a másikra ismeretlen kislányból hercegnő lett, egy olyan lány lett a nővére, aki eddig nem nagyon kedvelte, most pedig királynő lett. Jillnek nagyon nehéz feldolgoznia a helyzetet: Lissával nincs annyira jó kapcsolatban, úgy érzi Lissa csak az apja hűtlenségének bizonyítékát látja benne, és csak azért van szüksége Jillre, mert egy értelmetlen mora törvény miatt csak akkor tarthatja meg a koronáját, ha van egy családtagja. Jill nem tudja, hogy valójából őt védik-e vagy a Dragomir-vérvonalat. Eddie nagyon kedvelhető figura volt, rendes srác és ügyes harcos, aki mindenáron meg akarja védeni Jillt. Az új szereplők közül szimpatikus volt Trey, remélem, ő még kap szerepet a későbbiekben is. Érdekes volt a tanárnő karaktere, de voltak itt egyéb pozitív és negatív figurák is, akik érdekesebbé tették a sztorit. Egyszóval a karakterek kedvelhetőek, összetett személyiségek, mindenkinek megvan a maga problémája és egymással is vannak konfliktusaik. Az érzelmek ábrázolását ezúttal is nagyon jól eltalálta az írónő, bár itt még romantikus szál aligha van, éppen hogy csak elkezdődött volna valami, mikor sajnos véget ért a könyv.
A stílus teljesen más, mint a Vámpírakadémiáé, itt elmélkedősebb, gondolkodóbb, kevésbé pörgős, kevésbé vicces-beszólogatós. Itt nem a harcok kerülnek előtérbe, hanem inkább a nyomozás és a jellemfejlődés. Ez annak köszönhető, hogy Sydney teljesen más személyiség, mint Rose, más a szerepe, másképp látja a dolgokat és mást talál viccesnek. Kicsit komolyabban veszi az életet és nem sziporkázik annyira, mint kedvenc dampyrunk, ennek ellenére én szívesen olvastam a történetét. Ehhez képest vicces jelenetekben sincs hiány, főként Adrian személyisége, beszólásai, Sydney-vel való csipkelődése a humor forrása. Mivel ez még csak egy bevezető rész volt, annyit leszögezhetek, hogy a sorozat - bár kicsit másabb, mint a Vámpírakadémia - jónak ígérkezik.
A könyv külleme nekem kicsit furcsa. Az eredeti borító sokkal sokatmondóbb, ott egy szőke lány látható aranyliliom-tetoválással az arcán, és egy barna hajú fiú, akikben Sydney-t és Adriant vélem felismerni. A magyar borító ezzel szemben semmitmondó: fekete háttér előtt fehér betűkkel szerepel a könyv címe, oldalán egy-egy rózsával. (?) A könyv eleje és gerince fekete alapszínű, a hátoldala piros, ez tetszik, de a borító összességében olyan semmilyen. Szinte már azt képzelem, hogy a kiadónál olvasták a Vámpírakadémia borítóinak kritikáit, és úgy döntöttek megviccelnek minket, olvasókat és könyves bloggereket. "Nem tetszett a borítókép? Akkor nesztek: nem lesz rajta kép! Kaptok egy feliratot, érjétek be vele!" Most pedig azt gondolják, hogy nekünk semmi se jó. Viccet félretéve: jó könyv volt, a kiadvány - a borító semmitmondó egyszerűségét leszámítva - jó minőségű, helyesírási, gépelési hiba alig akadt benne, a sortávolság megfelelő, a betűtípus szép, olvasható és a fordítás is tetszett. Nagyon nagy kár, hogy az Agave kiadó egyelőre nem tervezi a folytatáskötetek kiadását, pedig szerintem sokan vevők lennénk rá. (Ezt az első részt már másodjára olvasom, illetve a másodikat egyszer angolul, a többit most fogom.) Így kénytelen leszek angolul olvasni tovább, mert érdekel, mi lesz a szereplők sorsa és milyen bonyodalmakat talál ki nekik Richelle Mead.
Értékelés:
Tartalom, történet: 5/4
Szereplők: 5/5
Nyelvezet, stílus: 5/4
Borító, küllem: 5/4
Összesen: 20/17
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése