Richelle Mead: Örök kötelék

Richelle Mead: Örök kötelék 

(Vámpírakadémia 5.)

Rosemarie Hathaway soha nem a nyugodt természetéről volt híres, de most különösen nagy bajba keveredik. Pedig olyan jól indul minden. A Montana erdejében megbúvó Szent Vlagyimir Akadémián sikerrel és figyelemre méltó eredményességgel teszi le gyakorlati záróvizsgáját, megszerezvén az értettségét és elkötelezettségét bizonyító hűségjelet, mely a morákat vigyázó dampyr testőrök büszkesége. Ezt követően azonban megindul a lavina…

Lissa Dragomir hercegnő segítségével annak a Viktor Daskovnak a kiszabadítását tervezi, akit ők maguk juttattak a vámpírok börtönébe. A vállalkozást bonyolítja, hogy az élőhalott strigává lett Dmitrij nem csak szerelmével üldözi Rose-t, hanem egyenesen az életére tör.

Vajon sikerül-e Rose-nak kiderítenie, miként lehet a strigává vált vámpírokat visszahozni az életbe? S ha igen, eltűnik-e belőlük nyomtalanul  a gyilkos ösztön? És vajon képes-e felőrölni a strigáktól való örökös félelem a morák és dampyrok közti szoros kapcsolat erejét?

Richelle Mead Vámpírakadémia-sorozatának ötödik, egyben utolsó előtti kötete nem véletlenül szerepelt szerte a világban a sikerlisták élén. Az újabb izgalmak és váratlan fordulatok egészen biztosan lenyűgözik majd a hazai rajongók széles táborát is.

A Vámpírakadémia ötödik részét már nagyon vártam annak idején, és nem lepett meg, hogy ez is legalább annyira tetszett, mint az első négy kötet. Sőt, ez volt az egyik legjobb (bár most nem tudnék egy olyat részét sem említeni, amelyik ne lett volna jó). Nekem ez a sorozat tetszik, úgy ahogy van. Jó a világfelépítés, igazán egyedi és eredeti, nem a szokásos kliséket alkalmazza. Nagyon jónak tartom, hogy a szerelmi szál mellett egyéb fontos cselekményelemek is megjelennek: a strigák elleni harc, a felnőtté válás nehéz útja és megpróbáltatásai, mora politikai és társadalmi harcok, barátság, hűség, családi kapcsolatok alakulása. Az tetszik legjobban Mead sorozatában, hogy nem egy soha véget nem érő, ötlettelen, klisés újabb vámpíros sorozat, hanem egy előre pontosan eltervezett, fantáziadús széria. Látszik, hogy Richelle már az elején tudta, mihez fog kezdeni a szereplőkkel, és több korábbi kötetben is találunk utalásokat a később bekövetkezett eseményekre. Az biztos, hogy a z írónő nagy gonddal szerkesztette meg, hogy megdöbbentő, fordulatos, jól felépített történet legyen. Itt ebben a kötetben mindennek nagyobb lesz a tétje, komolyodik a helyzet, felszínre kerülnek a szereplők, érdekcsoportok közötti rejtett konfliktusok. 

Rose, miután épségben visszatért szibériai strigaölő útjáról, mely Dmitrijt tekintve sikertelen volt, és pár hónapig csendben meghúzta magát a Szent Vlagyimirban, most az érettségijére , a testőrvizsgájára készül. Lissa pedig a királyi udvarba fog menni, de előbb még van Rose-zal egy kis törvénybe ütköző elintéznivalója: ki akarják szabadítani a börtönből Viktor Daskovot, Lissa ősi ellenségét, hogy valami fontos információhoz jussanak tőle. A szereplők lassan felnőnek, már nem védi őket az Akadémia biztonsága sem fizikai értelemben, sem akkor, ha valami rosszat csinálnak. Ha Rose vagy Lissa elkövet valamit, nincs ott egy tanár, aki rendbe hozza a helyzetet. Felelősséget kell vállalniuk a saját tetteikért és érzik, mekkora súly nehezedik rájuk ezután. 

A történetről nem szeretnék többet írni, mert erősen spoileres lenne. A lényeg az, hogy most sem maradunk akció, harc, nyomozás és meglepő fordulatok nélkül. A fontos történésekre nem kell egész köteteket várni, az események pörgősen követik egymást, mindig van min izgulni. A karakterek közötti kapcsolatok  átértékelődnek, Lissának még mindig tetszik Christian, de haragszik és féltékeny rá. Tetszett, hogy az előző részben szakítottak, na nem azért, mert nem szerettem volna, hogy együtt legyenek, hanem azért, mert így az ő kapcsolatuk sem volt ellaposodva és reméltem, hogy azért majd kibékülnek. Rose szerelmi élete sem egyszerű: elkezdett járni Adrian-nel, és még ő is meglepődött, mennyire jól érzi magát vele, de közben még mindig Dmitrijt szereti, akit vissza akar hozni az életbe. Hogy milyen hatással lesz ez a kapcsolatukra és milyen lesz Dmitrij (ha tényleg sikerül megvalósítani a tervet), azt megtudjátok a könyvből. Az írónő még itt is meg tudott lepni, nem mindig úgy alakultak a dolgok, ahogy elképzeltem. 

A karektereket most is szerettem, mindenki olyan volt számomra, mint egy régi jó ismerős. Rose a szokásos nagyszájú, pimasz, meggondolatlan lány volt, ugyanakkor remek testőr és jó barát, viszont Adrian-nek nem volt jó barátnője. Kicsit haragudtam rá, amiért az orránál fogva vezette a fiút, közben meg Dmitrij után vágyakozott. Szerintem nem kellett volna Adriant hülyítenie, nyilvánvaló volt, hogy Dmitrijt szereti. Annál is inkább, mert tudta, mennyire odavan érte Adrian. A mora lélekmágus fiú alakja most még szimpatikusabb lett, mint eddig és titokban már szurkoltam neki, hogy sikerüljön meghódítania Rose-t (főleg mikor Dmitrij olyan volt Rose-zal, amilyen; tényleg reméltem, hogy Rose már békén hagyja). 

Lissa ezúttal is aranyos volt, mindenben segített Rose-nak, még olyasmiben is, ami neki szörnyű volt, erején felül teljesített, pedig Rose meg akarta védeni minden bajtól. Lissa elszánt és tettre kész lett, igaz nemes. Eddie szintén nagyon szimpatikus figura volt, ő igaz barátként viselkedett. Nem kérdezett semmit, de mindenben Rose és kis csapata mellett állt. Dmitrij viselkedését nem tudtam hová tenni, olyan volt, mintha nem is lenne önmaga. Ettől még strigaként is dmitrijesebb volt, untam az önsajnálatát. Csak a végén kezdtem benne meglátni az igazi Dmitrijt, amiből azt szűrtem le, hogy még van remény. 

A könyv sok helyen meg tudott lepni, még a végére is tartogatott fordulatokat az írónő. Ez a rész szó szerint gyilkos függővéget kapott, ami után azonnal akarod a folytatást. A könyv nem csak akciódús, fordulatos, humoros és drámai egyszerre, de érzelmileg is sokszínű. Olvasás közben érzelmek egész áradatát éltem át, félelemtől megkönnyebbülésen és felháborodáson át, boldogságon és csalódáson keresztül a szomorú kilátástalanságig. A kapcsolatokban is ilyen hullámzás volt megfigyelhető Rose-Adrian, Rose-Dmitrij és Rose-Lissa között is, bár nem egyforma szinten. 

A szöveg stílusát a már jól megszokott pimasz, szókimondó, gyakran töprengő, de néha mégis inkább előbb cselekvő és csak utána kérdező Rose-féle narráció jellemzi. Változatlanul kedvenc. Most még a könyv külleme is tetszik, ez a borítókép sokkal szebb, mint az előző. Ha a képen látható lány világosabb hajú lenne, valahogy így képzelném el Lissát. Egyszóval nagyon tetszett a könyv (így többszöri olvasásra is), izgalmas és reményteli kezdés után megható, majd döbbenetes volt, aztán Mead újabb csavarokkal már előrevetítette, mi várható a hatodik résztől. Természetesen arra is vevő vagyok. 

Értékelés: 
Tartalom, történet: 5/5
Szereplők: 5/5
Nyelvezet, stílus: 5/5
Borító, küllem: 5/4.5

Összesen: 20/19.5